Zenekar

Brains



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Brains-t 1994 nyarán, egy fiatal baráti társaság alapította Szentendrén. Több névváltoztatás, tagcsere és zenei irányváltozás után, 2005-ben alakult ki a jelenlegi ötfős formáció.

A Brains zenéjében a drum&bass-től a hiphopig, a dancehalltól a rockig, és a raggától a folkig több stílus is jelen van. A zenekar 1998-ban jelentette meg a Színek, 2000-ben a Semmi komoly, majd 2006-ban harmadik, Humanual címet viselő nagylemezét.
Bár a Brains "magyar drum and bass bandaként" hirdeti magát, muzsikája ennél sokkal változatosabb: visszhangos dubok keverednek pörgős elektronikával, sodró raggázások laza reggae-kkel, és persze az egésznek a mélyén ott a d'n'b elsöprő lendülete. Mindez élőben, nagyszerű, összeszökott, halálpontos zenészektől, úgyhogy egy Brains-koncert súlyos víz- és öntudatvesztéssel jár. A Brains az utóbbi évek egyik legnagyobb és legkedveltebb felfedezettje a magyar tánczenei szcénának.
2008 májusában jelent meg a legújabb lemezük Top Shotta címmel, amelyen olyan vendégelőadók működtek közre, mint Harcsa Veronika, KRSA, a Pannonia Allstars Ska Orchestrából, Munk, Chris.Su, valamint az ős jungle arc, angol MC, Top Cat. Az album zenei producere Deutsch Gábor "Anorganik" volt, aki korábban olyan produkciókban jeleskedett, mint az Anima Sound System, a Zagar, Yonderboi, illetve aki több külföldi elektronikus produkcióban is letette névjegyét.


Tagok:
Varga Norbert - gitár
Ujj Zoltán - dobok
Kéri András aka MC Columbo - rap, vokál
Endrei Dávid - basszusgitár
Lukács Levente - billentyűk


Lemezek:
Színek / Colours (1997)
Semmi komoly / Nothing serious (1998)
Dunakanyar rasztabanditái / Rastabandits - Promotion material (2001)
Propeller - Promotion material (2002)
Humanual (2006)
Top Shotta (2008)
Refresh the Style (2011)
Full Range (2013)


Hozzászólások