Minden idők legjobb komikái

Ki mondta, hogy csak a férfiak tudnak nevettetni? Ahogy napjainkban is rengeteg női humorista és filmes komika tevékenykedik, úgy a korábbi évtizedekből is találtunk jó pár példát. Mutatjuk a tíz legjobbat!

Betty White

Ezt a bűbájos hölgyet mi már csak idős korában ismerhettük, hiszen tavaly szilveszterkor hunyt el, pár héttel századik (!) születésnapja előtt. A televízió first ladyjének is becézett White rádiós karrierjét követően a tévében csinált nevet magának a tévézés hőskorában, így tevékenységének ezt a fejezetét innen Magyarországról nem ismerhetjük, ahogy jelentős vetélkedő-házigazda múltját sem. Olyan vicces sorozatait viszont, mint az Öreglányok vagy a Vérmes négyes, illetve olyan vígjátékait, mint a Nász-ajánlat vagy a Már megint te?, mi is láthattuk, így hajlamosak vagyunk elhinni, hogy jogosan emlegetik a legjobb komikák között. A színésznő ráadásul alkotóként is részt vett a szórakoztatóiparban, méghozzá egy olyan korban, amikor azt a nők számára eléggé megnehezítették:

ő volt az első nő a televíziózás világában, aki egy sitcom (Life with Elizabeth) producere volt.

 

Forrás: Gary Gershoff / WireImage / Getty Images

 

Lucile Ball

A tévézés másik nagyasszonyát, Lucille Ballt sajnos még annyira sem ismerhetik a magyar nézők, mint Betty White-ot, hiszen még 1929-ben kezdte a pályát, a műsor pedig, ami kimagaslóan népszerűvé tette, 1951 és 1957 között futott Amerikában. Ez volt az I Love Lucy című sitcom, amiben férjével, Desi Arnazzal együtt szerepelt, és ami

igazi legendává tette.

A sorozatot olyan további, hasonló műsorok követték, mint a The Lucy Show, a Here's Lucy vagy a Life with Lucy, illetve olyan különkiadások, mint a The Lucy-Desi Comedy Hour.

 


Akárcsak White-nak, az 1989-ben elhunyt Ballnak is nagy szerepe volt a szórakoztatóipar területén a női egyenjogúság kivívásában, hiszen 1962-ben ő lett az első nő, aki egy nagyobb tévéstúdiót vezetett: a Desilu Productions ráadásul olyan műsorokat gyártott, mint a Mission: Impossible vagy a Star Trek. Ezt a kivételes nőt a magyar nézőkhöz Aaron Sorkin tavalyi életrajzi filmje, Az élet Ricardóéknál hozta talán a legközelebb; arról pedig, hogy milyen volt a humora, a YouTube-nak köszönhetően mi magunk is meggyőződhetünk – a szőlőtaposós és a csokigyártósoros szkeccsei a legjobbak.


Joan Rivers

Joan Rivers szintén a hőskorban kezdte a pályát, és személyében újabb példát találunk arra, hogy a jelek szerint minden komikának erős nőnek is kell (vagy kellett) lennie, hiszen ő is tart egy tévés rekordot: 1986-ban (!) ő lett az első nő, akinek saját éjszakai talkshow-ja volt. Ez volt a The Late Show with Joan Rivers, amit saját magát sem kímélő, de elsősorban a hírességeket és politikusokat ekéző gúnyos humora határozott meg. A standuposként is tevékenykedő Riversnek olyan élesek voltak a poénjai, hogy meglehetősen ellentmondásos személyiségnek számított, ami jól jött karrierje későbbi szakaszában, amikor elkezdett vörös szőnyeges celebinterjúkat készíteni – és hát mérget vehetünk rá, hogy nem az unalmasabb, alákérdezős fajtából.

Forrás: Chris Jackson / Getty Image


Sajnos mi, magyarok őt sem ismerhettük igazán, de díjainak és elismeréseinek a száma magáért beszél (Grammy- és Emmy-díja mellett egyebek mellett beválasztották minden idők legjobb standuposai közé is, ráadásul a hatodik helyen), ahogy elég ütős (és jellemző) az a tőle származó idézet is, hogy

„olyan sok plasztikai műtétem volt, hogy amikor meghalok, a Tupperware-nek fogják adományozni a holttestemet”.


Carol Burnett

A lista korábbi komikáitól eltérően Carol Burnett még életben van: ez az 1933-ban született színésznő vicces szkeccseivel nagyjából Lucille Ball örökösének tekinthető (Ball annak idején egyengette is fiatalabb kolléganője pályáját). Mentorához hasonlóan Burnett hozzájárulása a televíziózás történetéhez is kiemelkedőnek tekinthető (2019-ben meg is kapta ezért a szokatlan módon róla magáról elnevezett díjat a Golden Globe-on). A komika elsősorban az 1967-től kezdve tizenegy éven át futott The Carol Burnett Show révén lett ismert – és talán már senki sem fog csodálkozni azon, hogy ezzel ő volt az első nő, akinek saját kabaréműsora volt. Burnett is a hazánkban kevésbé ismert sztárok közé tartozik, de vendégszereplései miatt azért mi is ismerhetjük: szerepelt az Annie című 1982-es filmmusicalben, a Diploma utánban és olyan sorozatokban, mint a Vérmes négyes, a Glee – Sztárok leszünk! vagy a Megőrülök érted.


Goldie Hawn

Végre egy általunk is ismert és szeretett név! Habár Hawn is egy szkeccsműsorral lett híres a hatvanas évek végén (Rowan & Martin's Laugh-In), első fontosabb filmjétől, az 1969-es A kaktusz virágától kezdődően minden jobb vígjátéka eljutott hozzánk is, így a színésznőt olyan munkái miatt, mint az Óvakodj a törpétől!, a Benjamin közlegény, A vasmacska kölykei, a Jöttem, láttam, beköltöztem vagy a Jól áll neki a halál, a magyar nézők is imádják. A komika népszerűsége ráadásul annak ellenére sem csökkent, hogy a 2000-es évek elejétől teljes 15 évre visszavonult a filmezéstől: az Ó, anyám!-mal tért vissza 2017-ben, listánk következő szereplője, Amy Schumer oldalán.

Hawn és Russell. Forrás: Monica Schipper / FilmMagic / Getty Images


Goldie Hawn közkedveltsége talán annak is köszönhető, hogy

nemcsak a vásznon lehet imádni, hanem a való életben is, olyan példamutatóan szép családi életet élnek élettársával, Kurt Russell-lel,

akivel több gyerekük (Oliver Hudson, Kate Hudson, Wyatt Russell) és most már unokájuk is van, de következetesen nem házasodnak össze.

 

Amy Schumer

A kortárs komédia nagyja elsősorban a pikáns poénokra megy rá, amiről nemcsak az Amynek áll a világ című szkeccsműsora segítségével győződhetünk meg, hanem a streaming oldalakon megtalálható standupjain keresztül is (az Amy Schumer: Élőben az Apollo Színházból az HBO Maxon, az Amy Schumer: Különkiadás bőrben, az Amy Schumer – Együtt növekszünk és az Amy Schumer: Szülői tanácsadó a Netflixen látható). Aki pedig sem ezt, sem azt nem látta, a nagyvásznon is találkozhatott a komikával, olyan filmjeiben, mint a kiváló Kész katasztrófa, a nem annyira kiváló, már említett Ó, anyám! vagy a teljesen elhibázott Túl szexi lány.

Forrás: Jemal Countess / Getty Images for Peabody Awards


Utóbbi vígjáték a bizonyíték rá, hogy sajnos Schumer azért nem mindig olyan vicces, de mindenképpen mellette szól, hogy

ha kell, meg tud újulni.

Az elmúlt években például olyan új projektekbe vágott bele, mint a saját férjével, Chris Fischer séffel közösen forgatott főzős műsor, az Amy Schumer Learns to Cook vagy a saját terhességét dokumentáló minisorozat, a szintén az HBO Maxon streamelhető Amy babát vár.


Melissa McCarthy

Melissa McCarthyra is mondhatjuk, hogy ellentmondásos személyiség, mivel sokan szeretnek utálkozni rá, de tartunk tőle, hogy ez csak a színésznő kövérségének szól. McCarthy 2000-ben a Szívek szállodájában kezdte tévés karrierjét, de itt még nem tudta igazán megcsillogtatni komikai képességeit – arra majd csak a Mike és Molly című sitcomban került sor, 2010-től kezdődően. Igazán hatalmas bruhahákat azonban akkor váltott ki belőlünk a színésznő, amikor olyan nagyjátékfilmekben kezdett el játszani, mint a Koszorúslányok (talán ez a fergeteges mellékszerep csinált belőle igazán nagy sztárt), a Személyiségtolvaj, a Női szervek vagy A kém.

Forrás: Frazer Harrison / Getty Images


Schumerhez hasonlóan filmjeivel McCarthy is gyakran nyúl mellé, lásd például A partiállatot, A lecsap csapatot vagy a Szuperagyat, de ő is kész a megújulásra. Mindenkit meglepett például, amikor nemcsak drámai szerepet vállalt a Megbocsátasz valaha? című életrajzi filmben, de olyan jól is teljesített benne, hogy Oscar-díjra jelölték érte. Ezenkívül az is nagyon szimpatikus a sztárban, hogy

nemcsak azzal tesz sokat azért, hogy a kövér nők is elfogadják a testüket, hogy testesen is vállalja magát, hanem azzal is, hogy 2015-ben saját ruhamárkát indított, Melissa McCarthy Seven7 néven, természetesen moletteknek.


Kate McKinnon

McKinnon a Saturday Night Live című amerikai humorműsor oszlopos tagja, de a magyar nézők persze nem innen ismerhetik (bár a YouTube-nak köszönhetően mi is láthattuk Hillary Clinton-, Justin Bieber- vagy Ellen DeGeneres-paródiáit), hanem olyan filmjeiből, mint a Hivatali karácsony, a sokat szidott női Szellemirtók, a Csajok hajnalig vagy A kém, aki dobott engem. Mivel utóbbi filmet Magyarországon forgatta, biztos forrásból tudjuk, hogy a színésznő civilben is nagyon jó fej. De akit a magánéletben nem érdekel, annak számára is meggyőző érv lehet a tehetségére, hogy Saturday Night Live-beli tevékenysége miatt nem kevesebb mint kilencszer jelölték Emmyre, amit kétszer sikerült is elnyernie. Nem csoda hát, hogy jelenleg sokak szerint ő az SNL legviccesebb tagja.

Forrás: Jeff Spicer / Getty Images for Universal Pictures International

 

Sarah Silverman

A szókimondó humorú Sarah Silverman ugyan elég sok filmben szerepelt (legutóbb például a Vegyél elben láthattuk, de benne volt a Rocksuliban, a Keresd a nőt!-ben vagy az Oltári vőlegényben), de érdekes módon a magyar nézők sem elsősorban színészként ismerik. A Comedy Centralnak köszönhetően ugyanis hozzánk is eljutott saját szkeccsműsora, a Sarah Silverman program, így első kézből ismerhetjük szarkasztikus poénjait. Silverman egyébként az élő példa rá, hogy a Saturday Night Live sem mindentudó és mindenható, hiszen egyrészt kirúgták, mivel egyik általa írt jelenet sem került adásba, másrészt utána mégis sikeres komikává tudott válni. Nekünk egyébként az a kedvenc videónk tőle, amelyikben dalban mondja el volt pasijának, Jimmy Kimmelnek, hogy Matt Damonnal ke*él – ami egyúttal arra is jó példa, hogy Damonnak is tök jó humora van.


Tina Fey

Kate McKinnonhoz hasonlóan Tina Fey is a Saturday Night Live tagjaként vált ismertté, olyannyira, hogy még nálunk is legendássá vált Sarah Palin-paródiája. Miután azonban a Bajos csajok forgatókönyvének megírásával és egyik fontos mellékszerepének eljátszásával betört a film világába is, Feyt még jobban megismerhettük.

Olyan vígjátékokban szerepelt, mint a Bébi mama, a Lódító hódító, a Párterápia, a Vizsga két személyre vagy a Lánytesók,

és A stúdió című sitcomját is adta Magyarországon a tévé.

Fey és Poehler a 2013-as Golden Globe színpadán. Forrás: Paul Drinkwater / NBCUniversal via Getty Images


A kifejezetten sokoldalú művész pedig 2011-ben megjelentette a memoárját, 2018-ban pedig betört a Broadwayre is, a Bajos csajok musicalverziójával. Mindennek köszönhetően Fey nemcsak Emmyk egész sorával (összesen kilencet nyert), de Golden Globe-bal, illetve Grammy- és Tony-jelöléssel is büszkélkedhet; ezenkívül 2010-ben ő lett a legfiatalabb díjazott, aki valaha elnyerte a Mark Twain Prize for American Humor nevű elismerést. Említést érdemel még egy másik komikával, Amy Poehlerrel való barátsága, ami kifejezetten gyümölcsözőnek bizonyult a munka során is: több filmet is forgattak már együtt, és többször vezették ők ketten a Golden Globe-gálát.



(via Cosmopolitan, ranker.com, Vogue, The Manual)

 

Nyitókép forrása: Dia Dipasupil / Getty Images.