Való Világ 12.: teljes a vasárnap beköltözők névsora

Gina, Kikidi, Dorka, Geri, Bogi és Geri után ma a hetedik és nyolcadik villalakót is bemutatta az RTL.

Csütörtökön megismerhettük az első három lakót: Kikidit, aki képes belül elmélyülni abban, hogy hogy néz ki kívül, Dorkát, aki szolis, és szingliként költözik be a villába, mert hadilábon áll a pasikkal, illetve a tetoválóművész Ginát, aki nemcsak azért feltűnő jelenség, mert lila a haja. Pénteken újabb három névvel bővült a lista: a focista Gerivel, a pillás Bogival, aki szeret drága porszívóval takarítani, és a személyi edző Renivel, aki nem szívleli a negatív megjegyzéseket.

Ma a vasárnap beköltöző hetedik és nyolcadik villalakó, egy lány és egy fiú is bemutatkozott a nézőknek a Fókusz Plusz műsorában, ők Giada és Valen. Első körben tehát öt nő és három férfi foglalhatja el a villát és illesztheti a neve elé a VV jelzőt.

 

Giada 22 éves, olasz származású, foglalkozása édesanya, és inkább a fiúkkal jön ki a hétköznapokban. Ez azért is lesz érdekes, mert az első nyolc lakó között összesen három fiú található. Korábban nem bírta az embereket, az érintést, a köszönést, de elmondása szerint sikerült ezen változtatnia. A 21 éves Valen felszolgálóként dolgozik, reggelenként imádkozik, és szívből szeretne játszani, a nyereményét pedig a nagymamájának adná, aki felnevelte őt.

Május 5-én, vasárnap este tehát a beköltöző show-val kezdetét veszi a 12. Való Világ. A műsorvezetők Puskás Peti és Megyeri Csilla lesznek, a beköltözést pedig 21 órától az RTL-en követhetik majd a nézők. Hétfőtől az összefoglalók 20 órától az RTL+-on, illetve 22 órától a Coolon lesznek láthatók. Az RTL+ emellett 24 órás online streamen is közvetíti a villalakók életét.

Az RTL+ felhasználói szavazásokkal szólhatnak bele a villalakók életébe, és idei újításként növelni vagy épp csökkenteni is tudják majd a kezdeti 36 millió forintos nyereményalapot. De erre a villalakóknak is lehetősége lesz, akik logikai feladatokkal, ügyességi próbákkal vagy szerencsén alapuló kihívásokkal változtathatják a fődíj összegét, ami így akár minden idők legnagyobb nyereményévé is felduzzadhat.

 

(RTL)