Stacey Dooley plázacicaként tengette életét az angliai Lutonban, ám egy indiai utazás kizökkentette az álomvilágból: ekkor szembesült először azzal, hogy világszerte gyermekek tízezrei dolgoznak keményen, csak hogy legyen mit enniük. Stacey azóta minden percét a gyermekmunka elleni küzdelemnek szenteli. Segítségével most mi is bepillanthatunk a Föld legszerencsétlenebb sorsú gyermekeinek mindennapjaiba - és nem utolsó sorban azt is megtudhatjuk, hogy mit tehetünk a gyerekmunka megszüntetéséért.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
twillight
2011 febr. 21. - 12:50:17
Akarsz látni gyerekmunkát? Menj be egy diákmunka-szövetkezetbe.
Az ismertetõ azt írja "plázacicaként tengette életét". Nem értem, miért múlt idõ.. Most is az, csak most a kamerák elõtt, ráadásul kiszolgáltatott gyerekeket használ fel saját maga népszerûsítésére (?). egy részt láttam, de kb hússzor nyílt ki közben a bicska a zsebemben a sok mûnyafogást, mûszörnyülködést láttva-hallva. Egy fababából is õszintébb érzéseket váltana ki ezeknek a gyerekeknek a sorsa, mint ebbõl a libából. Dühös lettem, amikor mosolyogva faggatta a teljesen apatikus gyerekeket, tökhülye kérdéseket tet fel nekik, amiket már az elõzõ hozzászólók is említettek.
Csak az nézze ezt a sorozatot, akinek túl alacsony a vérnyomása és emelésre vágyik, másra nem jó.
És akkor még egy-két dolog: Említed Manost az indiai srácot. Õ nem egyszerûen anarhista, hanem igazi zûrzavar van a fejében. A bemutatkozó klipjében egyenlõséget kiált, ugyanakkor máshol meg azt mondja, hogy a középosztályt a szegényebb néprétegek munkájának kell eltartania, tehát teljesen természetes a kizsákményolás, mert ilyen a világ. Ugyanakkor mégis változik a sorozat végére, mert a saját bõrén tapasztalja meg a szegényebb rétegek szempontjait. Az meg hogy tudják, hogy egy hónap után mehetnek vissza a saját világukba, nem biztos, hogy elegendõ vigasz akkor, amikor az ember azt érzi, hogy a holnapi napot túl kell élni, sõt, a holnapi napig el is kell jutni. Iszonyú sok tud lenni az az egy hónap a jelen pillanat és minden következõ pillanat kilátástalansága mellett. Hogy mit tanulhatunk egy ilyen filmbõl? Hát, az nagy kárdés, hogy ki mit. De ha annyit megtanít, hogy hálásak legyünk saját életünkért, akkor már nem volt eredménytelen, mert pl. ez lehet az alapja annak is, hogy ne legyünk érzéketlenek azok sorsa iránt, akik nem élnek ilyen körülmények között. És ez elõbb-utóbb megjelenik valahol gondolkodásunkban, vásárlásainkban is, azaz mindenben. Például az ilyen típusú sorozatok résztvevõi közül nem egy eljutott már odáig, hogy olyan termékeket keressen, amin fel van tüntetve a fair trade, vagy egyenesen ezzel reklámozzák. Nem sok ilyen van ma még, de ezzel pl. rá lehet szorítani a legnagyobb kizsákmányolókat is arra, hogy tisztességesen megfizessék a termelõt és ne azzal gyûjtsenek hihetetlen tõkéket, hogy a haszon óriási része az övék, aki termel az meg épp hogy csak megél. Persze ehhez megfelelõ fogyasztói magatartás is kedd, de ezek a fiatalok legalább már eljutottak idáig. És valószínûleg néhányan azok közül is, akik nézik a küzdelmüket. James, a csapat gazdálkodó tagja néhány nap után eljutott oda, hogy nem az a megoldás, ha csak hazai termékeket vesznek, mert azzal is csak a távol-keleti népek nyomorát növelik. Tehát nem olyan lehetetlen rádöbbenni, hogy nem az import áruk bojkottja fogja megoldani a problémákat, sõt, az csak még inkább súlyosbítja a helyzetet. Aztán, hogy végre összekapcsoljam ezt a jelen fórum témájával, a gyermekmunkával, mindkét filmben volt egy Stacey, de óriási különbség van a két ember közt. A készételek poklának Stacey-je egy empatikus lélek. Amikor a thai asszonnyal beszélget, aki elsírta magát, látszott az arcán a szeretet, az együttérzés, az, hogy (nem csak saját helyzeténél fogva) azonosulni tud a másik ember problémájával. Ugyanez nem mondható el Stacey Dooleyról, akinek az arcán egészen más látható. Vagyis ahhoz, hogy ez a film a témájának megfelelõ málységben hasson, közelebb kellene menni az emberekhez és kevesebb fenkölt eszmefuttatás kéne arról, hogy micsoda mocsokság az, ami itt folyik. Mert így, ebben a formában egyszerûen illetéktelenül nyúlt a témához.
Éppen ez a változás a lényeg. Az, hogy a végére Õk már másképp látták az ott élõk helyzetét, megváltozott az értékítéletük. Tehát azért mégis csak volt értelme annak az egyhónapos munkának. És valamennyit minegyik srác változott. Ez a lényeg. Ez a Stacay Dooley nevû leányzó meg odamegy úgy, hogy felkap egy témát, amihez gazembernek kell lenni, hogy ne éritse meg az embert, és ezt feldolgozza úgy, hogy világosan látszik, semmi sem érdekli (igazán talán még a gyerekek se), csak az, hogy jó ütõsen adja elõ a történetet - ez a hatásvadászat. A készételek poklában a srácok nem akartak semmit, nem indítottak missziót, nem akarták bemutatni a lehetetlen állapotokat (csak megtapasztalni az ismeretlen valóságot), mégis jobban csinálák, talán mert saját szenvedésük tette hitelessé. A két film hitelességének különbségébõl eredõ hatáskülönbségre próbáltam fektetni a hangsúlyt.
Teljesen egyetértek. Ez a nõ egy sötét lelkû némber. Ítélkezik, pedig soha nem volt ezeknek az embereknek a helyében. Merõ hatásvadászat, amit csinál. Empátia nulla. Az eladott gyerek elõtt szörnyülködik, hogy hogyan tehetnek ilyet a felnõttek, neki magyarázza, hogy milyen lelketlenek voltak a szülei, mert eladták, hadd fájjon a kislánynak még jobban saját helyzete, akinek ugye egyetlen lehetõsége, hogy elviselje sorsát, ha valamennyire megbékél helyzetével, mivel mst nem tehet. Vagyis megoldást nem ad, ellenben fájdalmakat okoz, sebeket szaggat fel gátlások nélkül. Összehasonlítgatja a gyerekek és kecskék árát, az persze eszébe se jut, hogy épp a kecske megléte tette lehetõvé, hogy a gyereket ne kelljen eladni. Ahogy az se jut eszébe, mert nem látja, akkor se, ha ott van a szeme elõtt, hogy ezeknek a szülõknek esetleg aközt kell választaniuk, hogy éhenhal a gyerekük, vagy eladják. És a kapott pénzbõl legalább a többi gyereküket tudják etetni. Van egy másik sorozat, "A készételek pokla". Azok a fiatalok valóban együttéreznek az emberekkel, akikkel találkoznak. Összetörnek, kicsit õk is belehalnak azok helyzetábe. Igaz, hogy õk nem a londoni luxusból méltatlankodnak, hanem együtt dolgoznak velük, együtt szenvedik el sorsukat, ha csak rövid idõre is.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások