Belfegor a pokolból

Bakancslistához adom
L' arcidiavolo
olasz romantikus vígjáték , 109 perc, 1966

Értékelés:

24 szavazatból
Szerinted?

Belzebub legnagyobb bánatára egyre kevesebb gyarló lélek kerül a pokolra, ezért két cimborájára, Belfegorra, és a társául rendelt Adramalekre bízza, hogy tíz napon belül szítsanak véres háborút Firenze és Róma között. A két bajkeverő, miután több kisebb-nagyobb galibát kavar egy fogadóban, rátalál a legtökéletesebb áldozatra céljuk megvalósításához. Francheschetto, a pápa fia éppen Firenzébe tart, hogy feleségül vegye szíve választottját, Firenze kormányzójának a lányát, Maddalena Medicit, ezáltal is erősítve a két város közötti békét. Útja során történetesen ugyanabban a fogadóban száll meg, ahol az ördög követei tanyáznak, és Belfegorék azonnal nekilátnak nem éppen áldásos tevékenységüknek. Egy kierőszakolt kártyacsatában Belfegor elnyeri a herceg teljes vagyonát, majd a következő fordulóban az életét is, majd Francheschetto képében beállít a Medici udvarba, ahol a várva várt esküvőn az igen helyett harsány nemmel válaszol, megalapozva egy remek kis botrányt. S vajon lesz-e ebből háború?...az ördög tudja...

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
tapir761 2011 febr. 12. - 14:13:41 Előzmény Szasza112
Angel a király!!!
Ja, és profi is!!!
10/10
Szasza112 2011 jan. 08. - 00:54:16 10/10
Hatalmas KÖSZÖNET!!!!
Ferluci666 2011 jan. 08. - 00:01:37
Bizony,Angel már csak ilyen :)
10/10
Szasza112 2011 jan. 07. - 22:42:33 10/10
Most találtam rá DVD (nem Divx vagy TV-bõl felvett pixeles valami) minõségben 2 féle magyar (MTV, RTL Klub) és az eredeti olasz szinkronnal. Váááááááá :))))
Leroux 2010 jún. 30. - 18:40:16
Remek olasz vígjáték, alvilági hangulattal, és sok poénnal a 60 as évek végérõl.
szivarvanyker 2009 dec. 16. - 13:01:56 Előzmény Szasza112
én is nagyon szeretném ezt a filmet nagyon megköszönném ha el tudnád juttatni nekem
bluebird 2009 jún. 05. - 17:21:06 Előzmény waits64
Helló!
Ha még kell a Belfegor film írj priviben
bluebird
waits64 2009 jan. 20. - 01:28:32 Előzmény Szasza112
nemtudnád elküldeni vagy feltõltennni nagy õrõmõt okoznál vele a kislányom anyira vágyik erre a filmre
10/10
shifter 2008 nov. 21. - 22:38:57 10/10
Én is megvenném. :) Nem lehet valahol beszerezni?
offtopic
bobbentyu 2008 nov. 07. - 23:06:04 Előzmény Szasza112
Szia,

már nagyon rég óta keresem én is ezt a filmet. Át tudnád nekem másolni? Vagy vhova feltölteni? Minden megoldás érdekel :) Mailom: szarkae@fibermail.hu
10/10
Szasza112 2008 júl. 26. - 21:04:13 10/10
Nekem megvan DVD-n (TV felvétel) Egyik kedvenc. Megunhatatlan!!!:))
LabiGabi 2007 nov. 29. - 21:13:07 Előzmény kcsil12
Én simán megvenném, ha lehetne bárhol is :)
kcsil12 2006 jan. 02. - 18:19:45
Szeretném megkérdezni, hogy valaki nem vette-e fel véletlenül vagy nem tudjátok-e, hogy honnan lehet letölteni?
Elõre is köszönöm:) emailem: verak@freemail.hu