A beavatott

Bakancslistához adom
Divergent
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akciófilm, 139 perc, 2014

Értékelés:

564 szavazatból
Szerinted?

Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tarozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barátságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztathatja sorsukat.
Beatrice a vizsga során szembesül különleges képességével: az Elfajzottak közé tartozik, akik egyetlen csoportba sem sorolhatóak. Egy szabályok uralta világban azonban ez a legveszélyesebb dolog, ami egy fiatallal történhet: ha kitudódik, az egyet jelent a halállal. A több hetes beavatása során számos félelmével, gyengeségével kell szembesülnie a fiatal lánynak, miközben titkolnia kell valódi kilétét. Amikor rájön, hogy az Elfajzottakat végleg ki akarják iktatni, olyan tettre szánja el magát, amely mindenki számára meglepetést okoz.
Bemutató dátuma: 2014. március 20. Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.

Stáblista:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
Rainwalker febr. 20. 17:47:50
Mínusz... És Király Attila pöszesége... Pfejjj
1/10
Orpheus100 febr. 20. 16:13:04 1/10
Bocsánat, de ez a film kritikán aluli. Közel egy órát bírtam belőle. Ha túl türelmetlen voltam, és utána válik csak fergetegessé a film, akkor jelezzétek.
1/10
NeomatiK 2022 okt. 26. - 16:41:56 1/10
Micsoda egy vontatott bárgyú hülyeség. Nézhetetlen. 1/10
Hogy lehet ez 7,5 az imdb-n? Érthetetlen.
5/10
grebel 2021 dec. 10. - 14:52:45 5/10
B -kategóriás. Az alapötletet kellett volna kidolgozni. Tök kiszámítható, sablonos. Olyan mintha egy kisgyerek fogalmazást írna órán; és amikor szólnak hogy mindjárt vége, akkor gyorsan összecsapja a végét.

ui.: Végig az járt a fejemben, hogy én bátor, okos, igazságos, barátságos vagyok; bakker engem hogy üldöznének? De ha valaki 80-as IQ-val rendelkezik és az okosakhoz csöppenti a vért, akkor onnan nem mozdulhat (hihi)
Neaddfel 2021 nov. 18. - 04:15:31
A hófehérke ehhez képest egy valódi epizód az életből.
Hát ma itt tartunk.
8/10
Ildikó Nóra 2021 szept. 10. - 23:38:51 8/10
A regényből készült film tetszett, érdemes megnézni, kikapcsolódásnak teljesen jó. A szereposztás, színészi játék, történet is tetszett.
9/10
Tiberio 2021 febr. 28. - 18:03:13 9/10
Ez is ott van azon filmek klubjában, melyeket nem lett volna szabad folytatni. Ugyan mi a búbánatot folytatnak azon, ami egyszer már meg lett rágva, el lett mesélve?

A film teljes komplexitásában felrajzol egy komplett városállamot és annak teljes, falanszter-szerű társadalmi rétegződését, hatalmi rendjét.


A nézőben nem marad hiányérzet a film után: mindent láttunk, mindent megértettünk. Folytatást nem kértünk.
7/10
kettyo 2021 febr. 02. - 18:17:56 7/10
Szerintem itt az volt, hogy az itthoni forgalmazó nem nézte meg a filmet, hanem a leírása alapján adott neki címet. Nos az eredeti címként szolgáló "divergent" kifejezés nagyon ritkán alkalmazott az angol nyelvben, és a fordítása sem nyilvánvaló, kontextusfüggő. Itt például akár lehetett volna "különutas"-nak is fordítani, bár valóban az "elfajzott" talán még jobb ha a filmet nézzük. Arra már nyilván a szinkronosok fordították a "divergent'-et ami zseniális, mert hangalakilag is egész hasonló, és a jelentése is passzol. Viszont a forgalmazó az elején egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal, hogy "divergent", különösen hogy valószínűleg nem látták a filmet. A leírásban meg valószínűleg benne volt, hogy a kiscsaj egy ünnepélyes beavatáson vesz részt, hát akkor legyen "A beavatott" :)
karesz76 2020 okt. 28. - 07:58:25 Előzmény davy crocket
Ahogy Spielberg és James Cameron fogalmazott: Az a jó film, amit az ember el tud hinni, hogy az amit lát működő képes, és akár igazi is lehetne. Ez különösen igaz a Sci-fi filmekre, hiszen ott nem a valóságot látod.
De a dolog pont ott bukik meg számomra, hogy egy ilyen társadalmi struktúra működése nem hihető el!
Ennyi erővel akkor olyan film is jó lehetne ahol az óvodás gyerekek mennek dolgozni, a szülök meg otthon játszanak a legóval? Kétlem, hogy ebből jó filmet lehetne csinálni, mert az alapötlet hihetetlen lenne.
Ha ez egy társadalom kritika, az elnyomó rendszerről, akkor is elég szarul van megcsinálva, azért mert az alap ötlet rossz! Sokan csináltak már ilyen filmet, ami sokkal de sokkal hihetőbb köntösbe van csomagolva. Pl: Orwell-1984, 7 nővér, stb..

"A főgonosszal kapcsolatban neked jobb lett volna úgy, ha már az elején elkezdik nyírni egymást?"
nyilvánvalóan nem, de tegyél már különbséget a 130 percből 2 perc jut a végső csatára!

És mi is lesz a film vége? Mi változik? Semmi! (ez az igazán jó befejezés! :(( )

Köszi, hogy meg akarsz győzni, hogy nézzem meg újra. Szerencsére már a nagy részét sikerült elfelejtenem, de annyira még emlékszem a filmre, hogy tudjam biztos nem akarom meg egyszer megnézni. Ha még egyszer megnézném, akkor sem tudnám elhinni, hogy egy ilyen társadalmi modell, akár csak 10 PERC-ig működőképes tudna lenni! És ez a fő baj ezzel a filmmel!
davy crocket 2020 okt. 27. - 23:23:53 Előzmény ...
Nálad is ugyanez a hiba. A mi való életünkben persze, hogy természetes, hogy több tulajdonsággal rendelkezünk, de a filmbeli világ egy ilyen beteg világ, hogy ott ez számít "elfajzottságnak". De még csak nem is ez a lényeg. A mi világunkra kivetítve ennek az az értelme, hogy ha neked más a véleményed, mint a többi embernek (akik agymosottak a világ irányítói által), akkor azonnal megbélyegeznek és kiközösítenek. Tehát nem az a lényeg, hogy a filmben ezt milyen formában jelenítik meg, hanem az, hogy ez a megjelenítési mód milyen jelenséget kódol le nekünk egyfajta alternatív stílusban. Ehhez viszont nem elég pusztán végignézni a történetet, mint egy klasszikus mesét; tudni kell olvasni a sorok között.
davy crocket 2020 okt. 27. - 23:10:33 Előzmény Károly Keresztesi
A film valóságalapja - ennél nagyobb valóságalapja nem is lehetne -, hogy a világ irányítói arra használják az embereket, hogy manipulálják őket a saját önző érdekeikből kifolyólag. Szerinted a mi világunk, amiben élünk, nem ilyen?

Minden bizonnyal nem értetted meg a film mondanivalóját. Nem maga a történet a lényeg, hanem a bújtatott társadalom-kritika. Hogy miért kéne az embereket beskatulyázni egy tulajdonság alapján? Pont ez az, hogy nem kellene, ez nem jó. És miért szűnne meg akkor a rossz? Nem szűnik meg, pont ezt sugallja a film is, neked meg ennek az ellenkezője jött le. Miért legyen mindenki jó? Egyszerű: ha mindenki jó, az jó annak, aki a világot irányítja, mert akkor pozícióban marad. Miért kell annyi katona? Ez is egyszerű: ha az a sok "jó" ember egyszer csak felismerésre jut, öntudatra ébred és fellázad, legyen, aki leveri/megöli/kiiktatja őket. Mi lesz az öreg/lesántult bátrakkal? Mi lenne? Attól, hogy megöregedtek/lesántultak, még ugyanúgy bátrak maradnak. Az öregség/sántaság nem tartozik az öt alaptulajdonság közé, így nem kizáró tényezők. Mi a különleges képessége a főszereplőnek? Khm... Mondjuk az, hogy megment egy atomnagy közösséget egy szemét zsarnoktól úgy, hogy közben akibe csak belebotlik, mind fasírtot akar belőle csinálni, az piskóta? Vagy az, hogy nem lehet, és nem is hagyja magát beskatulyázni? Ezzel talán példát mutatva nekük, való embereknek is? Szerintem ez elég különleges. A főgonosszal kapcsolatban neked jobb lett volna úgy, ha már az elején elkezdik nyírni egymást? Akkor hol lett volna az izgalmas kaland, amely elvezet odáig?

Összességében, elég durván leragadtál a külsőségeken. Szeretném, ha lenne egy jó filmélményed, ezért javaslom, hogy nézd meg még egyszer, a hozzászólásom tükrében. Lehet, hogy más szemmel nézve megváltozna a véleményed. Szerintem van olyan, hogy nem a film a rossz, hanem "rosszul nézték meg" a filmet. Elvégre, ez nem egy dokumentumfilm, hanem sci-fi, amelynek egyik ismérve, hogy jó nagy adag fantáziával van körítve, amihez kell az, hogy a néző befogadó legyen, így a dolgok nem teljesen úgy nyernek értelmet, ahogy a mi realitásunkban tennék.
ControlAlt 2020 szept. 14. - 13:47:11
Csak ezt a részt sikerült nagy nehezen legyűrnöm. A többihez hozzá sem fogtam.
7/10
Révész István 2020 ápr. 13. - 00:53:16 7/10
Elgondolkodtató film :)
10/10
Brigi0101 2020 jan. 26. - 23:19:09 10/10
Én angolul néztem meg először és imádtam!!
Eperfa 2020 jan. 25. - 17:20:25 Előzmény Ákos Varga
A forgalmazó adja a címet, a fordító ártatlan.
Ákos Varga 2019 dec. 25. - 08:27:30 Előzmény kettyo
Valóban kár volt "félrefordítani" a címet. Sajnos ez mára rossz gyakorlattá vált, nagyon sok filmnél elkövették a fordítók ezt a hibát.
Ákos Varga 2019 dec. 25. - 08:24:04 Előzmény Károly Keresztesi
"Csak pár kérdés amivel a film sem foglalkozik, kb 2 percben megmagyarázzák, hogy ezt régen kitalálták és ez így jó."

Ezt bármilyen hagyományról vagy bármelyik vallásról is mondhattad volna, hisz azokat sem magyarázzák, csak gyerekkorotól tolják le a torkunkon, pont ezzel a magyarázattal. Régen kitalálták, és ez így jó.
Ami a befejezetlenséget illeti, még van két rész ezen kívül. Ha pl. a Köszívű embert nézzük, az első kötetére is igaz, hogy nincs befejezve, de miért is lenne, mert annak is van egy második kötete.
9/10
GalliLea 2019 máj. 15. - 19:35:48 9/10
Nekem nagyon tetszett mindhárom rész. Viszont csak úgy lehet megérteni, ha az ember megnézi mindhárom részt, az elejétől kezdve. Kisebb logikátlanságok előfordulnak, ettől eltekintve izgalmas és szórakoztató.
7/10
kettyo 2019 márc. 21. - 14:27:07 7/10
Kate Winslet viszont igazán szép.
7/10
kettyo 2019 márc. 21. - 14:16:10 7/10
Még egy dolog... Miért kellett Beavatottra magyarítani, miért nem volt jó az Elfajzott? A beavatottnak nincs igazán semmi értelme a film kontextusában.
Összes hozzászólás