A címlaplány

Bakancslistához adom
magyar reality műsor

Értékelés:

28 szavazatból
Szerinted?

Már a műsort megelőző előválogatások során sem kizárólag a külső adottságokon múlt, hogy ki lesz az a szerencsés, aki a végső tíz jelölt egyikeként küzdhet meg A címlaplány címért. Következésképpen a szépség a műsorban sem az egyetlen szempont, amely alapján eldől, ki nyeri a fődíjat - azt a kivételes lehetőséget, hogy egy magazin címlapján szerepelhessen. Ebben a versenyben nem lesz minden egyes epizódban fotózás, a lányoknak sem csupán a fotós kamerája előtt, hanem még számos területen kell bizonyítaniuk rátermettségüket. Minden epizód egy tematika köré rendeződik, és aki csak a fotózáson tűnik ki, de nincs otthon például a társasági életben, a sport terén, vagy éppen a popsztárok világában, annak bizony nehéz dolga lesz a megmérettetéseken. Minden feladat végrehajtása során alapvető szempont, hogy a lányok a szépségük mellett megmutassák saját személyiségüket és kreativitásukat is.

A műsor háziasszonya Horváth Éva, aki maga is címlaplány. Tökéletesen tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki megfeleljen az elvárásoknak, a szakma követelményeinek. Műsorvezetőként nem csupán a nézőket kalauzolja adásról adásra a címlapok világában, hanem a lányokat is terelgeti, itt-ott segíti, tanácsokkal látja el. Ugyanakkor, ha úgy hozza a sors, nem kíméli őket a kritikától sem.

A műsorba beválogatott lányok teljesítményét egy négytagú szakmai zsűri értékeli hétről hétre, amelynek tagjai Holdampf Linda, stylist, Hujber Ferenc, színész, Illés Csaba, a hot! főszerkesztője, és Nánási Pál, fotográfus. Négy különböző szakember, különböző meglátással, esetenként eltérő véleménnyel, de a cél mindannyiuknál ugyanaz - a legrátermettebb jelölt megtalálása.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
Johnny14 2013 máj. 28. - 23:39:19 1/10
Muszaj voltam..bocsi!:D de amugy nem neztem meg en se az utolso reszt!:) csak utana neztem..es elegge kiakasztott!:))
Aki bújt, aki nem 2013 máj. 28. - 23:18:34
köszi, h leSPOILEREZTED ***moderálva***.
1/10
Johnny14 2013 máj. 28. - 23:06:01 1/10
***SPOILER***
Kiakaszt hogyan nyerhetett az Alexa?:o szepnek szep, de nem modellalkat, nincs benne semmi egyeniseg, nem kulonleges, nem karakteres az arca! pff....a Fruzsinak kellett volna megnyernie, vagy felollem a Lucanak. Csak ne az Alexanak!:cc INKABB A PLAYBOYBA VALO....:DD szennymusor:D INKABB VEGYENEK PELDAT EBBOL A MUSORBOL: AMERICA'S NEXT TOP MODEL!:)
Aki bújt, aki nem 2013 máj. 28. - 22:48:46
Hujber Feri, azon beszólása, mely szerint (Amina kiejtésekor) a magyar lányok a legszebbek, miközben a nagy favoritja az orosz csaj volt, hát nem tudom...eléggé képzavar
Aki bújt, aki nem 2013 máj. 28. - 22:47:51 Előzmény olahmiki1959
Hujber Feriben, viszont igazad van, hogy került a zsûribe????????
Aki bújt, aki nem 2013 máj. 28. - 22:47:22 Előzmény olahmiki1959
nem mindig van így, volt egy pár alkalommal, h egyértelmû többség döntött
1/10
Johnny14 2013 máj. 18. - 12:33:55 1/10 Előzmény olahmiki1959
Hát igen én is a Szandrának drukkoltam...és meglepett hogy pont õt ejtették ki, neki kellett volna megnyernie! Szerintem az Alexának kellett volna kiesnie!:) Luca vagy Fruzsi fog nyerni! EZEK A ZSÛRI TAGOK TISZTA SZAROK...NEM IS ÉRTENEK HOZZÁ DE TÉNYLEG!
olahmiki1959 2013 máj. 15. - 05:13:14
Ma a zsûri alaposan "levizsgázott" elõttem, a négy eddig versenyben maradt lány közül a legjobb alakú, és legszebb, legegzotikusabb arcú Szandra esett ki, bent maradt viszont egy tülök orrú, egy piszkafa alkatú, meg egy abszolút jelentéktelen külsejû, úgynevezett "12 egy tucat".
Szandra egy nagy hibát kétségtelenül elkövetett, mégpedig azt, hogy a védõbeszédében nem rejtette véka alá a véleményét a többiekrõl, és a zsûrit is kérdõre vonta, viszont ez a kendõzetlen stílus, - amit én sem tartottam szerencsésnek - végzetes hibának bizonyult a magát megkérdõjelezhetetlennek tartó zsûrivel szemben...
Ha ezek közül a lányok közül kerül ki a végén "a" "Címlaplány", akkor a mûsor szépen beállhat azon mûsorok sorába, - Megasztár, Csillag születik, Voice, és hasonlók, - ahol nem a valódi teljesítmény, - jelen esetben a külsõ megjelenés - a fontos, hanem valami egészen más...
Azon meg már csak röhögni tudok, - elnézést a kifejezésért, - hogy Hujber Feri már maga is kezdi elhinni, hogy õ itt egy jelentõs tényezõ, hogy már "valaki". Mintha az a tény, hogy jó külsejû srác, egyben automatikusan azt is jelentené, hogy egy manöken, vagy egy fotómodell megítélésében is mérvadó lehet a véleménye.

Nem tudom, észrevettétek-e egyébként, hogy a párbajban a lányok hazaküldése - hogy-hogy nem, láss csodát! - mindig úgy történik, hogy ketten az egyik, ketten a másik lányt küldenék haza, és az utolsó, ötödik zsûritagra marad a végsõ döntés.
Ezt hogy???...
Elõre meg van beszélve, hogy a mûsor izgalmasabbá tétele érdekében elõször mindig 2:2 legyen az eredmény, - meg is kérdezik egymástól, hogy ki kire szavaz, és olyan sorrendben mondják el a véleményüket, - és akkor a végére marad az, aki titokzatos arccal, a többieket is meglepve, a végén elmondja, hogy hogyan döntött?
Mert eddig kizárólag így folyt a szavazás, ami pedig elméletileg lehetetlen.
Mert ha egyszer egymás után hárman ugyanazt a lányt neveznék meg kiesõnek, akkor a hátramaradt két zsûritagnak már el sem kellene mondania a véleményét, hiszen nem számítana!
Mi tehát a végsõ konklúzió?
Itt is, - mint minden más esetben, - megint, már sokadszorra, "természetes, megszokott, bevált módon", egy tiszta, hamisítatlan médiamanipulációnak lehetünk a szemtanúi.

Tudom, hogy már nem kellene csodálkoznom ezen, csak valahogy mindig reménykedem abban, hogy most talán más lesz, hogy ezúttal talán lehet egy kicsit tisztességesebben, fair módon, az eddigieknél tisztább eszközökkel csinálni egy játékot, egy tehetségkutatót, egy vetélkedõt, egy tv mûsort, és persze mindig én esem pofára...
1/10
Johnny14 2013 ápr. 25. - 14:53:49 1/10 Előzmény Kisbalas2
Megnéztem kiesett ki ezen a héten! És hát meglepõdtem. Pont az Amina?:D Ezek a zsûri tagok se ertenek ahoz amit csinálnak(FÕKÉNT HOGY MAGYAROK)! Csak mondják a hülyeségeiket meg blablabla!:) Biztos hogy valamelyik csufság fogja megnyerni, aki még csak nem is ért ehez a szakmához!:D
10/10
Kisbalas2 2013 ápr. 24. - 09:06:28 10/10
Alexa jó nõ :P
gyoppka 2013 ápr. 18. - 13:31:02
Jelentkeztem, voltam is válogatón, vissza is hívtak másodikra, de aztán nem mentem el. Így visszanézve nem is bánom :)
bubble 2013 ápr. 16. - 23:15:11 Előzmény olahmiki1959
Az ilyen mûsorokkal az a baj, hogy olyan lány, aki szép és még értelmes is nem jelentkezik. Nem véletlenül, szóval sajnos marad a sekélyes és beképzelt társaság. Én sem vagyok szépségkirálynõ (bár hozzáteszem, hogy szerintem oda se valami szép lányok jelentkeznek) viszont ezeknek a lányoknak a többsége szerintem sem valami kiemelkedõen szép. Persze akad köztük csinos ez tény, pl. a két testvér. Az IQ szintjük már más kérdés.
olahmiki1959 2013 ápr. 10. - 18:44:28
Ahogy tegnap megnéztem az elsõ adást, néhány címlaplánynak jelentkezõ csaj láttán önkéntelenül is felmerült bennem a kérdés, hogy tükör vajon nincs otthon?
Beképzeltség és önbizalom az van dögivel, szép arc, és intelligencia már jóval kevesebb.
Forgalmasabb plázákban, Budapest nagyobb közterein, sétálóutcákban, busz és villamos megállókban százával találhatóak ezeknél a csajoknál nagyságrendekkel helyesebb, formásabb, gusztusosabb lányok.

Nem tudom, eredetileg hányan jelentkeztek erre a mûsorra, de ha a selejtezõk után ez a 10 lány maradt fenn a rostán, akkor itt nagyon nagy baj van...
Lehet, hogy nem a felhozatallal, hanem a kiválasztó emberek, és a zsûri értékítéletével meg ízlésével...
1/10
Johnny14 2013 ápr. 09. - 22:18:12 1/10
Hat szerintem tiszta baromság!:D elég volt belõle! MOST MÁR TELJESEN OLYAN AKAR LENNI MINT AMIT EMLÍTETTEM.....! Szerintem a Laurában sokkal több lehetõség volt, mint a Zsófiban!:) A Maya meg a testvére akik modellnek néznek ki!:)
1/10
pandamacko 2013 ápr. 09. - 21:38:25 1/10
Huuuuuuu ennyi két lábon járó vinnyogó öntelt misspi..-át már rég láttam egy mûsorban. Respect aki nézni bírja...
1/10
Johnny14 2013 ápr. 09. - 21:34:06 1/10 Előzmény ceia
pff...hasonló mint az America Next Top Model! Csak itt a címlaplányt keresik!-.-" Ez is megint csak koppintva van....
1/10
ceia 2013 ápr. 09. - 10:01:38 1/10
A címlaplány legyen jártas a popsztárok világában?? Nálunk csoda dolgok vannak :P
Egy újabb érthetetlen próbálkozás a legostobább mûsor címért, és elég jók az esélyei rá - bár tegyük hozzá, jelentõs a konkurencia!