A felejtés bére

Bakancslistához adom
Paycheck
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai sci-fi akciófilm, 119 perc, 2003

Értékelés:

404 szavazatból
Szerinted?

Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával foglalkozó nagyvállalatok szerződtetik különleges, szupertitkos munkákra, majd a feledat elvégzése után az agyából kitörlik az emlékeit, nehogy elárulhassa a cégek titkait. Munkáját jól megfizetik, a legutóbbi, három éves küldetése után nyolc számjegyű összegre számít, de a munka végeztével a fizetési csekk helyett egy borítékot kap tele különféle tárgyakkal és azt mondják neki: beleegyezett abba, hogy lemond a pénzéről. Mivel emlékeit a szerződése értelmében kitörölték, Jennings nem tud védekezni, míg rá nem jön, hogy a borítékban talált tárgyak a kulcsok a múltjához. Így most Rachel segítségével, aki a munkatársa és szerelme volt az elmúlt három évben, Jennings az idővel versenyt futva próbálja összerakni múltja darabjait mielőtt korábbi munkaadói meg nem öletik.
Bemutató dátuma: 2004. február 19. Forgalmazó: HBO

Stáblista:

Szereplők

Michael Jennings
Dr. Rachel Porter
James Rethrick
John Wolfe
Klein ügynök
Dodge ügynök
Jane Anderson

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Brigitta79 2022 márc. 09. - 11:26:21 10/10
Számomra megunhatatlan film 😍 Imádom ❤️
8/10
Crashdown 2021 dec. 10. - 23:44:13 8/10
Izgalmas film, jó a történet, jó a megvalósítás is. Jó a szereposztás, a látványvilág. Az akció jelenetek is megálljak a helyüket.
8/10
szabzero 2020 szept. 23. - 16:30:08 8/10
Néha kicsit unatatott, főleg az autós, motoros üldözések, meg az akciók, de egyszer meg lehet nézni. Némi jóindulattal 8 pont.
8/10
cellasto 2020 júl. 10. - 23:26:11 8/10 Előzmény szimbol
Ha nem tetszik valami, minek erőlteted?
Hogy utána eljatszd itt a hattyú halálát?
Ha nekem ennyire nem tetszik egy film, akkor kikapcsolom/vagy kimegyek a moziból.
2/10
szimbol 2019 szept. 08. - 17:54:12 2/10
Jaj ... Ebben a filmben nem volt semmi szórakoztató, sem izgalmas :( Akció/sci-finek néz ki messziről. Mint amikor kiskoromban a kertmozit néztem a kerítésen kívülről, és nem hallottam jól és feltételeztem, hogy valami klassz dolog történik ott, csak nem jött át. Ez a film is messziről, felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy jó. De nem az. Mintha egy ovis írta volna a forgatókönyvet. Nagyon jellegtelen volt benne Géza is meg Uma is. A rendező meg szegény igyekezett valami izgalmasat, pörgőset és elgondolkoztatót alkotni ebből a nagyon gyenge alapanyagból. Többször is abba akartam hagyni nézés közben, annyira untatott. Nem szoktam félbehagyni filmeket, de most végképp feladtam...bevallom, hogy még egy fél óra van hátra a filmből... megnézzem?
10/10
GalliLea 2019 máj. 10. - 14:19:02 10/10
Nagyon tetszett a film! Izgalmas volt, szórakoztató és elgondolkodtató. 10/10
7/10
Owl 2018 aug. 16. - 19:28:15 7/10
Az Emlékmás korszakalkotó volt a maga idejében, ott is törölték az emlékeket rendesen, a végén egy tényleg jól kivitelezett csattanóval. Ez a film is szórakoztató, de a történet kidolgozása kevésbé sikerült jól. Nem teljesen világos, hogy mit kell látni ahhoz a jövőből, hogy összeszedjek egy szatyor kacatot, ami majd életmentő lesz menekülés közben. A teljes jövőt, minden lehetséges elágazásával?
Inkább akciófilm lett, mint sci-fi, annak viszont emészthető.
Lenkei Katalin 2018 márc. 19. - 19:53:14
Miért ilyen későn van?? Már rég alszom...
9/10
kinguci18k 2016 okt. 05. - 19:13:21 9/10
Nem semmi hogy 2003-as a film.Az a témája ami.És ilyen jól meg tudták csinálni a filmet.Hogy most 13 évvel késõbb sem mondani rá hogy gagyi.Tudom bele lehet kötni hibákba,bakikba.De nekem tetszett a film.Most láttam elõször.9/10
9/10
Nótárius 2016 jún. 02. - 16:45:41 9/10
A film a kétségtelen hiátusai ellenére is izgalmas, elgondolkodtató és szórakoztató!
Átlendülve a dohogásomon, az már külön szórakoztató üldözési panel az amerikai filmekben, hogy egy kimondottan gyors motorkerékpárral (pl. BMW) a sûrû, szûkítõs forgalomban sem tudják lerázni a Lincoln és egyéb téres limuzinokat; avagy (nem ebbõl a filmbõl) egy sebességre tervezett sportkocsi nyílt, forgalom-gyér utakon sem tudja lerázni a nem tempóra tervezett (pl.Hammer-t) batárokat. (?) ;-)
breeder 2016 márc. 29. - 02:29:57 Előzmény breeder
Ma ismét nekiduráltam magam A felejtés bérének és láss csodát, egész jól elszórakoztatott

Mondhatni, egy percig sem unatkoztam rajta.
Tipikus az a film, amit inkább tv-ben érdemes megnézni, mintsem számítógépen.

A reklámok persze nagyon idegesítõek, de valahogy kibírtam/kivártam õket, mire folytatták a filmet.

Az idõgépes rendezések közül ez egy jó kis popkorn mozi, sok robbantással, lövöldözéses jelenettel megspékelve.
Kevesebb értelmet, de sok izgalmat kedvelõknek kifejezetten ajánlott a megtekintése.
eIemes 2015 dec. 20. - 21:48:19
Egyébként tulajdonképpen nem rossz film, az idõparadoxon átlagos amerikaiaknak.
)
De ebben a mûfajban a kevésbé látványos megoldások agyzsibbasztóbbak (All you zombies, pl)
eIemes 2015 dec. 20. - 20:44:25
Uma Törmen?
olang 2015 dec. 20. - 20:23:55 Előzmény -greghouse-
:DD
8/10
cellasto 2015 nov. 13. - 09:34:40 8/10
annyira rég láttam,hogy totál nem emlékeztem a filmre
viszont nagyon jó kis sztori volt(látszik,hogy k.dick tollából ered:)
ami zavart pár jelenetnél az a kamerarángatás
viszont ben affleck kellemes csalódás volt
jól hozta a figurát,kifejezetten élvezetesek voltak az akció jelenetek is
bár john woo ért hozzá,hogy kell többezer lõszert ellõni és mindent felrobantani :)
8/10
cellasto 2015 nov. 12. - 17:40:30 8/10
jó rég láttam,ha nem alszok be mindenképp megnézem ma este :)
10/10
axonic 2015 júl. 28. - 00:13:13 10/10
Nekem is nagyon tetszett, jól ki van találva a sztorija, hogy mi mihez kell :) épp ezért logikusan építkezik a film, végig izgalmas és érdekes.
borkasztik 2015 ápr. 25. - 23:05:59 Előzmény bástya elvtárs
Azért mert neked valami nem tetszik attól még lehet másnak igen. MEg az különben is milyne kritika hogy "egy kalap ***"
Ez vélemény nem kritika. Mellesleg az akciójelenetek egy két dolgot leszámítva eléggé reális. :) Attól hogy nincs teletömve CGI-val még nem biztos hogy rossz film :)

Az tény hogy nem egy korszak alkotó film, de maga kategóriájában igen is kiemelkedõ és érdekes kis lebilincselõ történetet hoztak ki. Engem leköt és kikapcsol. Mást ez a film nem is nagyon akart közvetíteni. Ha tetszik nézd ha nem akkor tiszteletben tartom és néz mást ami leköt. Errõl szól ez az egész.
ceia 2015 ápr. 25. - 20:15:35
Megnéztem az elõzetesét, nekem annyi elég is volt belõle.
breeder 2015 febr. 02. - 18:47:49
Nekem nagyon nem jött be ez a John Woo film.
Ha már ilyen fél Akció fél Sci-fi filmek közül kell, hogy válasszak, akkor vagy az Ál/Arc-ot, vagy a Mátrix-ot nézem meg szívesebben. Régebbi klasszikusok közül meg Az emlékmást (90-bõl), vagy a Robotzsaru-t (87-bõl) tudnám ajánlani. :)
Összes hozzászólás