A klón

Bakancslistához adom
El clon
amerikai-mexikói filmsorozat, 2010

Értékelés:

44 szavazatból
Szerinted?

A sorozatnak két fő történeti vonala van: Az egyik a fiatal Lucas és a hajadon Jade szerelméről szól: A marokkói ősökkel rendelkező Jade és Lucas, egy dúsgazdag mágnás fia, húszéves korukban találkoznak Marokkóban, ahol egymásba szeretnek. Jade-et ősei vallása szerint, szigorú erkölcsi szabályok szerint nevelik, így a fiataloknak el kell válniuk egymástól, a lánynak pedig férjhez kell mennie egy arab férfihoz, akit engedelmes asszony módjára, a férj második feleségével együtt Rio de Janeiro-ba is követnie kell. Húsz évvel később Jade is és Lucas újra találkozhatnak, és elhagyják házastársukat, hogy végre egymáséi lehessenek.
A második történeti vonal Lucas titokban készített klónjának, Leandronak életét kíséri végig. Dr. Albieri, Lucas családjának egy barátja, mesterségesen megtermékenyíti Deusa-t, aki kilenc hónap múlva életet ad Leandronak, aki teljesen más körülmények között nő fel, mint Lucas, s így az azonos gének ellenére, teljesen más jellemmé fejlődik. Lucasnak sejtelme sincs arról, hogy világban létezik róla egy élő genetikai másolat.
A két történeti szál akkor kapcsolódik egybe, amikor Jade, Lucas és Leandro találkoznak, s Jade beleszeret Leandroba, aki a őt húsz évvel ezelőtt megismert és megszeretett Lucasra emlékezteti, akiről a kényszerű távollét húsz éve alatt ábrándozott, s akit hiába keresett a hosszú évek alatt megkeseredett, immár negyven éves Lucasban.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
Erika 1989 2020 jan. 23. - 11:37:30
Én is szeretném tudni hol lelhet nézni a filmet mert a 60 resznel lealt es nem talalom
Nazira 2017 nov. 22. - 20:33:32
Sziasztok én hol tudnám megnézni a filmet elejétõl a végéig mert a youtobun nem mutatja ki minden részét?
Icurami 2011 nov. 02. - 10:31:27 Előzmény catrina
most a story5 csatornán ujra leadják én viszont bárhol keresem sehol se találom most hányadik rész megy. Legyenszíves vki megmondani h hányadik résznél tartanak és a másik kérdés , mivel eddig nem néztem csak annyit tudok h Jade hozzá ment sahidhoz de lucast szereti de nem értem miért ment hozzá akkor ha mást szeret vmint miért ment hozzá Lucas ahhoz a vöröshöz ? és hány év telt el mert a Lucas lánya már 17 körül van ?? és miért klón a cime ??? köszönöm elõre :)
catrina 2011 szept. 21. - 15:51:23 Előzmény mary3
nagyon köszönöm!
Kicsit nagyon akadozott de megnéztem !
Köszönöm mégegyszer.
mary3 2011 szept. 20. - 18:03:15 Előzmény catrina
Szia!

Itt megtudod nézni online!

http://online-sorozatok.hu/tag.php?t=a-klon
catrina 2011 szept. 20. - 11:22:35
Sziasztok!
Kérem valaki irja meg mi a vége mert nem láttam az utolsó részeket.
Ki kivel marad vagy jön össze?
Vagy hol nézhetném meg ?
Nagyon köszi
Chixy 2011 szept. 14. - 17:25:22
Hétfõn lesz az utolsó :((
SJQ 2011 szept. 14. - 17:13:34
Tudja vki, h hány rész van még hátra????
6/10
iriszke1 2011 aug. 22. - 23:59:11 6/10 Előzmény mandy79
Sziasztok!
Még hogy rinyálnak az hagyján, de a logikátlanság az ami ezekben a sorozatokban õrjítõ.
De sajna vagyunk olyan buták, hogy nézzük sajnos. Nem csak ezt de a többit is.
Üdv Mindenkink.
10/10
mandy79 2011 aug. 18. - 16:16:49 10/10
Minden szappanoperában ilyenek a fõszereplõk :)
Két-háromszáz részen keresztül sírnak, rinyálnak és szenvednek, hogy az utolsó részben boldogan egymáséi legyenek ;-)
10/10
mandy79 2011 aug. 12. - 22:12:43 10/10 Előzmény szilviaroti
Jaj nem rossz Lucas sem, a mosolya szerintem naggyon helyes, csak hát mostanában ritkán látjuk mosolyogni :)
10/10
Anais67 2011 júl. 18. - 14:52:40 10/10 Előzmény Norkys
Jade-t én nagyon szeretem. Lucas-ról írtam meg a klónjáról. :)
10/10
szilviaroti 2011 júl. 07. - 14:56:58 10/10 Előzmény Norkys
Én is Saidot kedvelem jobban, kár, hogy nem vele maradt és mindíg Lucasszal szerencsétlenkednek.
Jobb pasinak is tartom Saidot, még Zeint is.
Norkys 2011 jún. 25. - 13:21:52 Előzmény Anais67
Õszintén szólva, én is inkább a mellékszereplõk miatt nézem.
Bár Jade is szimpatikus.:-) Viszont én nem tudom elképzelni,
hogy Jade-t a klónnal hoznák össze. Kizárt! Ááá. Isten ments!
10/10
Anais67 2011 jún. 19. - 16:53:58 10/10 Előzmény Norkys
Igen, én sem nagyon értem miért pont õ lett a fõszereplõ... Said, Zein, Pablo, Alejandro: mind jobb pasik mint õ és még szimpatikusabbak is. Said néha kegyetlennek tûnik de én sajnálom õt. Egyáltalán nem várom, hogy Jade beleszeressen a klónba, de azért még nézem a filmet mert érdekes és a többi szereplõt kifejezetten szeretem pl. Ali bácsit, Zoraidát, Latifát, Nazirát, Christinát, Dorát, Andreát, stb.
Norkys 2011 jún. 15. - 16:38:44 Előzmény Anais67
Mert gyakorlatilag nincs lelke csórikámnak. Nagyon nem bírom én sem.:-/
De a színészt sem. A falra mászok tõle. Folyton az jár a fejemben,
hogy a fenébe választhatták ki õt fõszereplõnek, amikor annyi normális
fickó van a sorozatban. Én például Saidot kifejezetten kedvelem.

Nazirán pedig mindig olyan jót szórakozom.:D
SJQ 2011 máj. 31. - 12:23:05 Előzmény Chixy
köszönöm :)
Neli 2011 máj. 30. - 22:51:16 Előzmény SJQ
nincs mit :)
Chixy 2011 máj. 29. - 19:39:16 Előzmény SJQ
Tiberio Cruz :)
SJQ 2011 máj. 28. - 21:47:28
és azt tudja esetleg vki,h Seint ki játsza? :)
Összes hozzászólás