Jim Al-Khalili professzor megismertet minket a kvantumfizika történetével, amely az egyik legizgalmasabb tudományos elmélet a világon. A kvantumfizika története a XX. század elején kezdődött, amikor egy egyszerű probléma, nevezetesen a villanykörte működésének vizsgálata, hamarosan az anyag rejtett mechanikájához, a körülöttünk lévő világ szubatomi építőköveihez vezette a fizikusokat. Olyan világ tárult eléjük, ahol egy dolog ugyanabban az időben több helyen is előfordulhat, ahol az esélyek és valószínűségek határozzák meg a történéseket, ahol úgy tűnt, hogy a valóság csak akkor létezik, ha megfigyeljük azt.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
8/10
Ferenc Geisz
2019 máj. 11. - 23:19:28
8/10
A két rész nálam nem volt egyenértékű, 10 illetve 6 a szint.
Nos, az "érthetõen megmagyarázza" kis túlzás. A részecskék állapotát miért határozza meg, hogy a megfigyelõ szexuális tartalmú képeket nézeget, vagy közömbös képeket? Kissé parasztosan: Ne ne má'! Sajnos ezek olyan állítások, amiket saját magam által végzett kísérlet nélkül nem tudok befogadni.
Más: A gondolatátvitelben azóta hiszek, amióta egy velem empatikus barátommal 20-30 alkalommal 60 % feletti eredményt értünk el egy egyszerû piros/fekete 52 lapos játékban.
Makroszkopikusan biztosan részecske. Hullám mivoltom csak olyan helyzetben mutatkozhatnék meg, ami gyakorlatilag lehetetlen. Pl. interferálni csak kb. 10^{-37}m állandójú rácson tudnék, amin viszont nem férek át.
Pont nézem (sokadszor) az ide vonatkozó filmet.
Óhatatlanul az jutott eszembe, Tisztelt hozzászóló: Te, most részecske, és/vagy hullám mivoltodban nyilatkozol-é/e?
Kezdetben "vala" az atom.
Démokritosz, az atomelmélet megalapítója, az atomokat még oszthatatlannak tartotta, de ma már tudjuk, hogy nevükkel ellentétben az atomok maguk is szubatomi részecskékbõl épülnek fel.
Kezdetben "vala" a Föld és a csillagok, ma már univerzumokat kutatunk.
Jogosan vetõdik fel a kérdés:
Van-e kissebb a jelenleg ismertnél?
Van-e nagyobb a jelenleg ismertnél?
Ezzel csak arra próbáltam rávilágítani, hogy bármirõl is beszélünk ma, az lehetséges, hogy most érvényesnek tûnik, de holnap már okafogyottá válik.
Tehát elmélkedni lehet, de vitatkozni nem érdemes.
Sok példát lehetne hozni, de most csak egyet:
Jelenleg négy alapvetõ erõrõl beszélünk.
Lehet, hogy megtalálták az ötödiket?
"A titokzatos jel a protonok és antiprotonok közötti, fénysebesség körüli ütközése során bukkant fel a Tevatronban. Néhány ütközésnél a kutatók furcsa jelenséget észleltek: két sugárban könnyû részecskék keletkeztek és mellettük egy „nehézsúlyú” úgynevezett W-bozon.
Ez 250-szer gyakrabban történt, mint azt a fizikusok várták - mintha egy korábban ismeretlen elemi részecske széthullásának eredménye lett volna.
Az újonnan felfedezett erõ - ha létezik, és nem mérési tévedés - csak rendkívül rövid távolságokban hat, azonban, alapjaiban rázná meg a fizikát." /Világtudomány.hu/
Nem gondolom, hogy "az emberi tudat befolyásolja az elemi részecskék viselkedését". Inkább a megfigyeléshez használt makroeszközök, vagy legalábbis az ahhoz szükséges fényforrás keltette hullám/foton kölcsönhatása idéz elõ változásokat.
"Én élek vagy nem élek"
Ez egy negáció, vagyis egyváltozós logikai mûvelet.
S miért is triviális?
Ez egy közvetlen következtetés.
Mivel egy premisszája van.
Azonkívül egy önhivatkozó állítás.
Éppen ezért értelmetlen.
Említettem már a véleményemet.
A Curry/Löb paradoxon olyan dolog, ahol önhivatkozással és némi formális levezetéssel, bármi bizonyítható.
Ami eleve komolytalan.
Szerintem ezt ne bonyolítsuk tovább, mert ez a fórum nem az a fórum...
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások