Színház

A ló meghal, a madarak kirepülnek

előadás, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Kassák költészetének talán legfontosabb darabja a viszonylag pályája elején írt nagy önéletrajzi műve. A költemény először Bécsben, a költő és Németh Andor szerkesztésében megindított 2x2 című folyóirat első és egyetlen számában jelent meg 1922-ben. Ez a közlés merőben eltér a mű minden további közlésétől, és ennél fogva fordításaitól is. Megjelenése után semmiféle visszhangot nem kelt. 1926-ban Kassák újraközli a Tisztaság könyvében. Néhány jelentéktelen szót szólnak róla. Negyedszázadnak kell eltelnie, míg 1947-ben a pályakezdő Nemes Nagy Ágnes a Hatvan év összes versei című kötetet elemezve jelzi értékeit. És újabb húsz év szükségeltetik, hogy 1967-ben, nyilván születésnapi ajándékul, önálló kötetként megjelenjék. Azóta a 20. századi magyar költészet egyik fő művének tartják.

A ló meghal, a madarak kiröpülnek két utazást ír le. Az egyik a földrajzi, a fizikai út, a másik a belső utazás, a költővé válás folyamata.

"Harsányi Attila felmutatja a keresni merészelő, kérdezni bátorkodó és cselekedni sem átalló művészt." (Balogh Róbert)

"Ma nem a szöveg-centrikus színjátszás a divatos. Pedig Harsányi nem áll fejre, nem zsonglőrködik, hanem érvényesen megnyilvánul (...) Mégis köztünk jár Kassák Lajos." (Balogh Róbert, Kassák Lajos vagyok!)

"[...] nagyon szomorú voltam s éreztem beteg lábaimon hogyan
nőnek a körmök
ó jaj
jaj
hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák
2x2=4
csipkebokor nyílik ki mindenütt
de a modern lovaknak vasból vannak a fogaik
s aki reggel elindul nem bizonyos hogy estére hazaérkezik
az a legboldogabb akinek kifordítható a bőre
mert ki is nézhetne túl önmagán
amit fölállítunk az föl van állítva
de amit fölállítunk az nem jelent semmit
a folyók hajlandók darabokra törni ha sietni akarnak
az urak nem tudnak két lábbal lépni mint a verebek
tudjuk hogy az asszony elhagyja a párját
a majmok megnézték hátuljukat goldmann ur tükreiben
és teljesen boldogok
talán ha sakkozni tudnék
de én semmihez sem értek igazán [...]"

A(z) Bakelit Multi Art Center előadása

Stáblista:

Hozzászólások