Színház

A pókasszony csókja

musical, magyar, 2001.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A pókasszony csókját először 1992-ben Kanadában, majd ugyanebben az évben Londonban is bemutatták. Csak ezt követően 1993 májusában került a Broadway-ra. A bemutató után az 1993-as Tony díjak közül ennek a produkciónak hetet ítéltek oda. A bemutató után a New York Times így írt: "A pókasszony csókja a legszexisebb és legszenzációsabb elôadás a Broadway-n! Vanessa Williams ellenállhatatlanul érzékien csábító.
A pókasszony csókja-t egyszerűen csak úgy minősíteném, mint az 1992/93-as évad legintelligensebb musicaljét. A Brodway-n semmi sem szárnyalhatja túl ezt az előadást.Ez a musical egyszerűen káprázatos.

A történet egy dél-amerikai rezsim börtönében játszódik, ahol javarészt politikai foglyokat őriznek. Molina "kakukktojásnak" számít köztük, mivel nem politikai összeesküvéssel vádolják. Fura pasi, afféle csodabogár. Úgy tudja elviselni a raboskodást, hogy képzeletében filmet vetít magának. Egyetlen (filmes) látomástól retteg: a Pókasszonytól. Mert akit ez a vonzó, kedves tünemény megcsókol, az meghal? Amikor Molinát egy cellába rakják egy meggyőződéses forradalmárral, a spicli szerepét bízzák rá. Ő azonban egyre jobban megkedveli a férfit. Beleszeret? Ezzel együtt dönteni kell: feladja őt vagy sem?

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Tivoli előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások