Az első dokumentumfilmben (Gyuszi bácsi c. alkotás) a 96 éves, Nyíregyházán élő Markovics Gyula, Gyuszi bácsi beszélget Moldova Ágnes rendezővel. A történetből kiderül, hogy ortodox zsidó családjával együtt gyerekként Sátoraljaújhelyen a szüleivel együtt újságot árult, ez a munka 30-as évek közepéig gondtalan megélhetést biztosított a családnak, neki és rajta kívül még két testvérének is. Amikor azonban megjelentek az első nyilas lapok, az újság-bizományosi munkának és hamarosan a nyugodt életnek is vége lett. Felállították Sátoraljaújhelyen a gettót, ahol a környékről és a kisebb városokból összesen 11.500 zsidót zsúfoltak össze. Gyuszi bácsi megjárta a haláltábort és elmondott menekülés-történetét így foglalta össze: „minden a szerencsén múlott”.
A másik dokumentumfilm a tótkomlósi kisgyerekként szüleivel és bátyjával együtt Bergen-Belsenbe deportált Benedek István Gáborról (B.I.G.) szól. Fájdalmas emlékeket őriz különösen a marhavagonban utazásról, de mint mondja, nem lett betege a lágervilágnak. Ebben az is segített, hogy a tótkomlósiak együtt vészelték át a borzalmakat, számíthattak egymásra, segítették egymást. Még most, sok évtizeddel az esemény után is meghatottan idézi fel a felszabadulás pillanatát, a szovjet katonát, aki nő létére tankkal jött a táborba a nagy hírrel: vége a háborúnak, vége a lágeréletnek! Mély nyomot hagyott benne az az emlék, amikor csoportokba verődve a különböző nemzetek a láger poklából kiszabadulókat várták a hazájuk részéről, a magyarokat senki hivatalosan nem várta, senki nem segítette a hazautazásukat. Benedek István Gábor szerint „jó érzés zsidónak lenni”.