Ízőrzők: Nagymányok

Bakancslistához adom
magyar ismeretterjesztő film, 30 perc, 2016

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Sokszínű, soknemzetiségű helyen jártunk. Nagymányokon elsőként a kálváriára kapaszkodtunk fel, hogy madártávlatból nézhessünk le a völgyben fekvő kisvárosra. Ezután máris a német tájházhoz indultunk, amely 2012-ben elnyerte az év tájháza kitüntető címet. Megérdemelten, ezt magunk is tapasztalhattuk, hiszen az épületben a hagyományőrző egyesület tagjainak köszönhetően szó szerint életre kelt a múlt. Itt, a konyhában készültek a régi sváb ételek: Hurkaleves - Worstsuppe, Szögletes sós fánk ? Kniefleck, Főtt hús egresmártással - Stachelbeersosse, Császármorzsa - Kaiserschmarn.
A tájház udvarán a Glück Auf Hagyományőrző Egyesület énekkara, táncosai és zenekara is bebizonyította, hogy sok helybéli őrzi még az ősök kultúráját.
A második nap során a székelyek vendégei voltunk. Pár éve átadott szép tájházukban énekelt a női kórus, akiket az újonnan alakult dalárda tagjai is erősítettek. Meghallgattunk egy rövid történeti ismertetést a bukovinai székelyek hányattatott sorsáról, a házban található tárgyi emlékekről. Bepillanthattunk a kézművesek szép munkáiba, majd itt is a konyhát vettük célba, és a rakott tűzhelyen főztünk, sütöttünk: Bikfa galuskát, Tiszta kalácsot és almás kalácsot.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?