Ízőrzők: Tura

Bakancslistához adom
magyar ismeretterjesztő film, 30 perc, 2015

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Tura a Galga-mentének legnépesebb települése, ahol különös gondot fordítanak a sokszínű néphagyományok ápolására. Szépen rendben tartott, gazdag anyaggal rendelkező tájházukban mindenből láthattunk egy kicsit. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a múlt emlékein túl mennyire élő a népművészet, a népi kultúra a kisvárosban. Ellátogattunk Szénási Gábor tamburakészítőhöz, megnéztük a Turai Zsinnyegők fergeteges néptánc műsorát, meghallgattuk az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület dalcsokrát, és mindezek után Unger Balázs virtuóz cimbalom játékában is gyönyörködhettünk.
A hagyományos, tájjellegű ételek készítése terén ugyanazt tapasztaltuk, mint a néphagyományoknál: a nyugdíjasok mellett a helyi fiatalok nagy kedvvel, sok új ötlettel fűszerezve szívesen készítik a régi recepteket. A műsorban mindkét generációt megmutatjuk. A Nyugdíjas Klub tagjai turai csipedett levest, tejbe gölődint, hagymás gölődint, valamint házi hájas krémest készítettek. A Szaratov II. Klub lelkes főzőcsapata pedig turai parasztos káposztát, fokhagymás nyulat piros krumplival, és egy főzőversenyen is díjnyertes ételt, sertésragut gombás derelyével főztek az Ízőrzők műsorába.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?