1926-ban, Norma Jeane Mortensenként született Los Angelesben. Gyermekkorát nevelőszülőknél és intézetben töltötte. Apját nem ismerte, anyja elmegyógyintézetbe került Norma 5 éves korában. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot és férjhez ment. 1944-ben egy hadianyaggyárban dolgozott betanított munkásként, mikor a hadsereg egyik fotósa felfedezte és nemsokára modell lett. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre. Ekkor festette szőkére a haját és változtatta meg a nevét. Pályafutására rányomta bélyegét a szexbomba-image. Élete, sikerei ellenére, igen labilis, melynek tragikus halála 36 évesen vet véget. Marilyn - ahogyan Michel Schneider, (akinek írása a film alapjául szolgált) írja: "igazi mítosz, legalábbis a szónak abban a jelentésében, hogy elemezhetetlenségével ideális felület minden projekciónak, minden rávetített vágyfantáziának.(..) Az volt a nagy paradoxona, hogy csak látomás volt, ha ugyan nem álom, mivel kizárólag a mozivásznon létezett". Különleges portéfilm, a pszihológusával folytatott beszélgetéseinek részleteivel, mely a színész díva életének utolsó időszakát idézi fel.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
charlena08
2010 ápr. 30. - 14:53:32
Tényleg sok volt a "töltelék" a filmben. Érdekesebbet vártam. Az 1. rész jobb volt, a sok archív felvétel és fotó érdekes volt.
De azt hittem, több minden kiderül a magnófelvételekbõl. :( Kapunk vmi "extra" infót, de hát naivság volt ezt gondolnom. :))
A vége vontatott és kesze-kusza volt, semmi érdemlegesre nem derült fény, amit eddig ne mutatott volna be fél tucatnyi dok.-film Marilyn-rõl.:P Csak a szokásos kommersz dolgok, hogy magányos volt, meg nem értett, drogfüggõ, labilis, stb.
Egyetértek: úgy tûnt, tényleg nem volt egyetlen igazi barátja se, vagy legalább szülhetett volna, akkor talán nem így végzi. :(
Csak az utolsó 15 percet láttam. Szerencsére sok, eddig soha nem látott archív felvétel volt MM-rõl, e miatt volt elviselhetõ a film stílusa. Nem bírom a dramatizált jeleneteket és az efféle negédes, merengõ, filozofikus, érdemleges infót alig tartalmazó kommentárt sem. Ha csak 25 percnyi eredeti anyag van, akkor készítsenek csak egy 25 perces, de ütõs filmet. Nem kell a töltelék.
Bár színészkõként nem tartom sokra, kedvelem MM-t, érdekel az élete. Ha lett volna egyetlen igazi barátja, vagy gyermeke születik, talán még ma is élne.
Hát nem volt 1 kifejezett anyatípus. :)
Én csak arra akartam kilyukadni, hogy nagyon nõies nõ volt, testben és lélekben. :) Ha a nagy betûs Nõ-ként a feleség/anyát értjük, akkor persze nem. :( Férje(ke)t is rosszul választott, gyereke sem született. Pedig biztos vágyott rá, talán megtalálhatta volna ebben élete értelmét, kivagyiságát, kiélhette volna a gyerekében a saját szeretetvágyát.
Az felháborító volt, hogy elvetélés után a kórházból kijövet is fotózták! :((( Õ pedig csak mosolygott, mint általában, amikor vette a kamera,jobb híján. Szerencsétlen nõ! :(
Errõl vitatkozhatnánk:)
Igen, amit felsoroltál, nekem a külsõségekbe tartozik. A jelleme az, ami nem tette követendõ példává. Valaki, aki példamutató, és erkölcsi bástya: az anya és feleségszerep megtestesítõje, ez a nõ klasszikus fogalma). Na õ minden volt, csak nem ez:) Ettõl még nem lesz kevésbé nõies, csak hát érted, a fogalmakat ne facsarjuk ki. Bármennyire szeretnivaló és édes és szép...
Ha valaki stílusában, kinézetében akar hasonlítani hozzá, ám legyen, de ne akarja se a lelkiállapotát, se a jellemét megörökölni. Mikor az ész vagy a jellem kerül szóba, senki nem mondja, hogy "szeretném Marie Curie szépségét, és Marilyn Monroe eszét"
"Azzal, hogy õ A Nõ meg fõleg nem értek egyet. Talán, külsõségekben, igen."
Szerintem nem csak külsõségekben volt 'nagyon nõ'. :) A nõk sokx igenis labilisak, naivak, hisztisek, gyermeklelkûek, szeretetre vágyók, kacérok, stb. A megértést és a boldogságot keresik sok-sok félresiklott kapcsolatban. Miközben õ volt MM, az "árucikk", eközben õ 1 átlagos, és tipikus lelkû nõ volt, aki bizonytalanságában egyik kapcsolatból a másikba ugrott. Annyiban nem volt átlagos, hogy MM-t nem tudta "összeegyeztetni" a belsõ énjével. De nagyonis "tipikus nõ" tulajdonságokkal bírt. Legalábbis számomra ilyennek tûnt. :)
Egyébként, nem volt õ mindig depresszív azért (az öngyilkosok sem az év 365 napján az öngyilkosságra gondolnak, ez idõszakos), voltak nagyon vidám pillantok az életében, amikor úgy festett és viselkedett, mint valami kislány. Mint mondtam, nagyon összetett (többénû) jellem lehetett. Nem csoda hogy ennyi év múltán sem tudják a "titkát" megfejteni, és nem is fogják soha.
Szerintem az volt a fõ baj Marilyn-nel, hogy nagyon összetett jellem volt, és õ maga sem volt tisztában azzal, hogy kicsoda, és mit is akar valójában az élettõl. Annyi bizonyos, hogy borzasztóan szeretetre éhes, és mindenkinek megfelelni akaró volt - lehetetlenség. A világ Marilyn-t csodálta, Marilyn érdekelte, õ pedig belül csak 1 sosem igazán felnõtt, bizonytalan Norma Jean volt. A testével tudott bánni, a lelkével nagyon nem.
Színésznõként nem volt õ olyan rossz, azért volt benne mélység. Olyan szerepek sem találták meg, ahol igazán bizonyíthatott volna. Szerintem sem volt buta, csak naiv, és gyermek-lelkû sok dologban. Mindamellett biztos nem volt egyszerû természete, nem lehetett könnyû megérteni, hisz õ maga sem értette önmagát, sõt vhogy inkább harcban volt magával.
Kisugárzás: külsõtõl független dolog. Vagy van, vagy nincs. Persze gyönyörû volt, de nem kizárólag emiatt lett belõle legenda, ez összetett dolog. Szintén nõként is kivételesnek tartottam, aki még smink nélkül is ragyogott, még 1 papírzacskót magára húzva is igazi nõként viselkedett, és nézett volna ki. Egyedülálló JELENSÉG, aki nem lesz még1. (Mint a férfi énekesek között Elvis.) Ugyanakkor mindig benne volt a szomorúság. Talán egy gyerek enyhíthette volna a bánatát.
A dokumentumfilm eddig tetszik, régi, ritka videófelvételekkel, kevésbé gyakran látott fotókkal. Kíváncsian várom a 2. részt.
Ha József Attila egészséges lett volna, nem veti magát alá kezeléseknek, és boldogan él, nem hinném, hogy költõ lett volna belõle...Szóval végülis a betegsége okozta, hogy olvashatunk tõle:)
MM.-ról változatlan a véleményem. Nem hinném, hogy bárkinek is megmutatta volna az igazi énjét. Azzal, hogy õ A Nõ meg fõleg nem értek egyet. Talán, külsõségekben, igen.
Van némi igazság abba. amit írsz. Tudtommal a világ legértékesebb bélyege is egy elfuserált változat.
Truman Capote /?/ azt írta M.M-rõl: minden porcikája tökéletes, amit a filmkockák és a képek alátámasztanak. Ezzel a tökéletes külsõvel leplezte lelkének örökölt, beteg sebzettségét.
Azonban József Attilát nem azért szeret/em/jük, mert depressziós volt.
A volt Sárgaház /Lipót/ tele volt depressziósokkal,sok szeretet nem sugárzott feléjük!!
... egy szóval sem mondtam, hogy nem volt kivételes szépségû, vagy épp kivételes nõ. Nem tudom miért kell mindenkit piedesztálra állítani. Voltak hibábi, és ezt elhallgatni hülyeség lenne, ez vezet a megértéséhez és az értékeléséhez. Ember volt és emberi, nem kell õt olümposzi magasságokba emelni. Igen, nagyon szép nõ volt, igen legendás,de a legenda része, hogy nem értették. Mert "titokzatos" volt, még nagyobb a tömjénfüst körülötte.
TE Rika...figyu már..féltékeny vagy??:D MErt eléggé savanyúan beszélsz róla...90/60/90+ gyönyörû arc hát ja a nõ...ettõl függetlenül leheett depis meg labilis meg ilyen olya függõ..viszon 16 évesen fedezték fel amikor még se smink se plasztika se hajfesték se semmi nem volt rajta egy gyárban dolgozott melós cuccban tehát mégis kellett valaminek belûrõl fakadni ahhoz hogy egy fotós kiszúrja a sok szürke arc közül
Szerintem az a ragyogás, vagy bárhogy is nevezitek, leginkább valami hibájából fakad. A legtöbb sztárolt ember kissé szerencsétlen, fájdalma van... kevés híres ember boldog és kevés boldog ember híres... (ha tudsz egyet, mondd)
Belsõ fájdalom = sokszor titokzatosság. József Attilát is azért szeretjük mert depressziós.
Ez mekkora hülyeség...
nem is ismerted, semmit nem tudsz róla, labilis volt és szexi = A Nõ? Mert akkor Isten kíméljen minket a nõktõl.
És a többi mondásod is csak hülye és népszerû fixa idea.
Szerintem meg nem buta volt, hanem naív. Mert nem volt, aki megtanította volna az Életre. Erre sem az anyja, sem a nevelõszülei, sem a férjei nem voltak képesek. Igazából senki nem szerette, mert vagy lefektetni akarták, vagy pénzt csinálni vele, vagy híres és szép kirakatbabaként maguk mellett tudni. Nagyon egyedül lehetett.
Azt hiszem ráhibáztál a lényegre: mitosz az, ami megmagyarázhatatlan,mert ahogy van magyarázat: nincs mitosz! Molnár Csilla soha nem lesz mitosz, "csak" egy tragikus körülmények között elhunyt fiatal magyar szépségkirálynõ, és valószinû, hogy korosztályunk után már a kutya sem emlékszik rá.
Önmagában a halál kevés a "jelenség"-é váláshoz és a "+"-hoz. Azt hiszem inkább fordítva igaz:a korai halál következménye a mitoszságnak és annak a kettõsségnek, amiben ezek az emberek élnek. Istenként imádták Õket /Elvis, Monroe, Jackson/ a pódiumon, az utcán,bárhova mentek védelemre szorultak a rajongóik tulkapásaitól - hiszen mindenki elvitt volna belõlük egy darabot - /Nézzetek meg egy Elvis- koncert felvételt a 70-es évek elején!!/, aztán hazamegy, lesminkel, és ugyanolyan gyarló, földhözragadt ember,mint bárki más. Ezt nehéz feldolgozni, és akkor jönnek a "szerek"....
Értelek. Nem lehet, hogy Marilyn a tragédia miatt nem került a feledés homályába? Ez valami olyasmi, mint az a bizonyos szépségkirálynõ, aki öngyilkos lett a nyolcvanas években. (Molnár Csilla Andrea, asszem. Persze õ csak magyar viszonylatban lett ismertebb ettõl.)
Szóval szerintem túl nagy az ára annak, hogy valaki király legyen (Elvis, Jimmy, Michael Jackson,Jim Morrison, Freddie Mercoury és még sokan mások). Talán csak ennyi az a bizonyos plusz. Valóban vannak tehetséges emberek, akik egyszerû halállal halnak, szép kort megérnek, de a sztárság az egy tömeghisztéria, cirkusz..A mítoszhoz, legendához kell a sztrori, a tragikus sztori..Vagy te másképp látod?
Így igaz: az igazi szépség belülrõl fakad , ám most a "Marilyn- jelenségrõl" forumozunk,aminek csak némi köze van az igazi szépség filozófiai-esztétikai kategóriájához.
Már 48 éve halott M.M., és még mindig hatalmas üzlet a neve és mitosza!
Ennek okát keresik, keressük és ez nem igazi szépségével magyarázható, ami nem is volt igazi.
Rengeteg szebbnél-szebb, tehetséges filmszinésznõt látunk klf. filmekben, de valamiért a feledés homályába merültek, és merülnek, mert nincs az a "+", ami jelenséggé, mitosszá avassa Õket!!
Mint ahogy szerintem részévé is válhatunk a mítosznak, mivel ez egy belsõ elképzelés függvénye. Tehát, ha elhisszük, el merjük hinni, hogy szépek vagyunk és sugárzóak, akkor az úgy is lesz. Magunknak kell megfelelnünk. Az persze más kérdés, hogy némi aggyal és önbecsüléssel, továbbá szerencsésebb családi háttérrel mi magunk nem válunk feltétlenül a média áldozatává. Az igazi szépség nyilván nem megcsinált, hanem belülrõl fakad, nem szükséges hozzá sem filmipar, sem politika.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások