Prochrist

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ez évben is rendeztek műholdas evangelizációt Magyarországon, március 17-től egy héten át. A Prochrist elnevezésű rendezvényt Németországban, Essenben tartották, az istentiszteleten a neves prédikátor, Ulrich Parzany hirdeti az igét. A napi programokban színházi- és pantomim-előadás is szerepel, több ismert evangéliumi énekes - mint például az amerikai Judy Baikek - valamint együttesek és kórusok is fellépnek majd. Hazánkban a történelmi nagyegyházak és kisebb evangéliumi felekezetek mellett a szervezésben jelentős szerepet vállal a baptista egyház. Papp János baptista missziótitkár, a Prochrist magyarországi koordinátora úgy véli: az egyházak összefogásának újbóli bizonyítéka, hogy az ország közel nyolcvan településén vállalták a helyi gyülekezetek a rendezést. A németországi evangéliumi eseményeket műhold segítségével veszik át, az adások előtt a helyszínen félórás programokkal várják az érdeklődőket, ezután kivetítők segítségével kapcsolódnak be az esseni istentiszteletbe. A fővárosban több helyen, valamennyi nagyvárosban és a kisebb településeken is jelentős egyházi és kulturális programnak számít az idei Prochrist. A szervezők reményei szerint fontos társadalmi hatása lehet a rendezvényeknek, hiszen a felekezetek összefogása egy cél érdekében üzenet értékű lehet hívők és nem hívők számára is. Az összeurópai unióhoz való csatlakozás lelki és szellemi előkészületeiben segíthet.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?