Szilárd Leo és az atombomba

Bakancslistához adom
Genius Behind the Bomb
amerikai dokumentumfilm, 55 perc, 1992

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

"Ha sikert akarsz elérni a világban, nem kell sokkal okosabbnak lenned másoknál, elég, ha egy nappal megelőzöd őket..." Szilárd Leó egész élete bizonyítja ennek a az elméletnek az igazságát. Budapesten született 1898-ban, de tanulmányait Berlinben fejezte be. A Reichstag leégése után azonnal vonatra szállt és Londonba utazott. Másnap már hiába próbálkozott volna. Ezzel a lépéssel megnyitotta életének, munkásságának és a fizika történetének egy új fejezetét. Információelmélet, neutronokkal kiváltható magreakció, láncreakció, atommáglya, az uránium metallurgiai feldolgozása - csak néhány "hívószó" Szilárd Leóhoz. A nukleáris láncreakció felfedezése, amely lehetővé tette az atombomba előállítását, Szilárd Leót legalább annyira megrémítette, mint föllelkesítette. Meggyőződése volt ugyanis, hogy a nácik megpróbálják előállítani a bombát. 1939 Júliusában Wigner Jenő fizikussal együtt felkeresték Einsteint, hogy együttesen riadóztassák az amerikai kormányt....A folytatás ismert a történelemből. De a tudóst, a nyers, összeférhetetlen, zseniális embert ebből az izgalmas archív bejátszásokat tartalmazó filmből ismerhetjük meg. Szilárd Leó negyven éve,1961-ben halt meg Kaliforniában.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
picipc 2021 jan. 17. - 22:22:53
A BBC kiadásában 2020 végén jelent meg egy ide kapcsolódó angol podcast: https://www.bbc.co.uk/programmes/p08llv8n/episodes/downloads