Az aktuális rész ismertetője: A harmadik rész 1926-tól a zeneszerző haláláig 1945-ig tart. A legfontosabb motívumok: folytatja a zongoraművészi pályáját, elsősorban egzisztenciális okból, de sokkal jobban izgatja a népzene-rendszerezői munka, melyet 1931-től a Tudományos Akadémián folytat. Új művek mellett korábbi műveknek újrateremtésével, új letétek készítésével foglalatoskodik. 1936-tól a svájci mecénás Paul Sacher (egyben karmester) felkéréseinek tesz eleget, a nagy remekművek sora: a Zene, a Divertimento is így készül, miközben egyre jobban nyomasztja a világháború fenyegető réme. Anyja halála után indul Amerikába a Columbia Egyetem felkérésére a jugoszláv népzenei anyag, a Parry-gyűjtemény feldolgozását megvalósítani. Hangversenykörutat tesz feleségével kétzongorás anyagok megszólaltatásával több amerikai városban. A háború elhúzódása miatt egyre távolabbra tolódik a hazajövetel lehetősége, közben ott is elveszti megélhetése forrásait - ez alól kivétel a Koussewitzky megrendelés (Concerto) és Menuhin felkérése a Hegedű szólószonáta megírására. 1941-ben kezdődő betegsége egyre jobban elhatalmasodik rajta, majd rövid javulás és a 3. zongoraverseny megírása után elhagyatva "teli bőröndökkel" távozik 61 éves korában 1945. Szeptember 26-án.

A műsor ismertetése: Filmet készíteni Bartókról a legnehezebb és ugyanakkor a legvonzóbb feladatok egyike. A rendező, ha elhivatott, megmutathatja, ki volt az igazi Bartók Béla. A művész és ember, akinek soha nem volt köze szólamokhoz és sablonokhoz, aki életében éppoly idegen maradt a kortársi gáncsoskodók, mint halála után a zenéjén élősködők számára. Gaál István háromrészes televíziós esszéje lírai és objektív önéletrajz. A film lírai, mert képi világa érzékeny költőiséggel társít asszociációkat a zeneszerzői pálya tényeihez. Objektív, mert ez utóbbiakhoz - a tényekhez - szikár szigorral ragaszkodik. És önéletrajz, mert benne egyetlen szó sem hangzik el mástól, mint Bartók Bélától. Itt nem hallunk sem elemzést, sem értékelést, nem mások beszélnek Bartókról. A film szövege a zeneszerző leveleiből, önéletrajzi és egyéb írásaiból összeállított, töredékességében is hiteles montázs. /Szakácsi Sándor hangján./