Rendhagyó történelemóra / Kisebbségi sors a sztálinista Romániában (1948-1956)

Bakancslistához adom
magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 51. rész

Értékelés:

13 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Milyen hatással volt az 1948-as új alkotmány a kisebbségre? Általánossá váltak a megtorlások, a görög katolikus egyházat és a szerzetesrendeket feloszlatták, Márton Áront bebörtönözték, az úgynevezett "nemzeti kommunistákat" letartóztatták. A tanügyi "reform" következtében államosították az egyházi iskolákat, s megkezdődött az ifjúság marxista-leninista ideológia alapján történő nevelése, mely persze nem csak Romániára volt jellemző. Ugyanakkor létrehozták a rövid életű Magyar Autonóm Tartományt, amely a romániai magyarság-politika újabb szemfényvesztése volt, hiszen ezzel akarták deklarálni, hogy Romániában megoldották a nemzetiségi kérdést.

A műsor ismertetése: Heti rendszerességgel jelentkező új történelmi sorozatunkkal elsősorban azoknak a határontúli fiataloknak szeretnénk segíteni, akiknek nem adatott meg az, hogy az iskolában magyar történelmet tanuljanak. Szeretnénk most végigkalauzolni őket történelmünkben, minél több filmes eszközt is segítségül véve.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
drProktor 2012 márc. 01. - 12:35:58 Előzmény adamnagysweetmovie
Biztosak lehetünk benne, hogy nem.
adamnagysweetmovie 2011 nov. 04. - 00:18:49 Előzmény Petrezselyem
Ez egy összetett kérdés, remélem ennek megfelelõ alapossággal, több nézõpontból közelítik meg.
Ez a mai légkörben igazi kuriózum volna.
10/10
Petrezselyem 2009 jún. 04. - 21:37:26 10/10
Remek mûsor! Szívesen megvenném DVD-n is, ha kiadnák...