Személy

Bada Dada Tibor

festőművész, képzőművész
Született: 1963. augusztus 11. (Jugoszlávia, Újvidék)
Meghalt: 2006. július 4. (Magyarország, Budapest)

1963-ban született Újvidéken. Művészképző középiskolába járt, ezt követően tengerészkatona volt Pulában, majd az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar magyar tanszékének volt hallgatója. Ezután szabad művészként tevékenykedett a szó legnemesebb értelmében. Életét leginkább a festészet töltötte ki, valamint a költészet és alkalmanként a zene, emellett alkalmi fizikai munkákat vállalt, és kalligráfiai megbízásokat. Magyarországon leginkább a Tudósok (kezdetben Jugoszláv Tudósok) együttes tagjaként ismerték meg, valamint a drMáriással adott performance-, költészeti és zenei duó-fellépéseik nyomán.


Szellemileg Szentendrén érezte otthon magát, ahová meleg baráti szálak kötötték az egykori Bizottság tagjaihoz (a Bizottság gitárosa, Szulovszky István Joni a múlt hónapban hunyt el). Egyedülálló költészeti és képzőművészeti tevékenysége leginkább végtelenül humoros-szkeptikus világlátásában domborodott ki. Népszerűségét, ismertségét elsősorban az Apa kocsit hajt című szerzeményének köszönheti, amelyet még újvidéki műteremszobájában készített egy közönséges kazettás magnóval, amelyre egyszerre énekelt és harmonikázott. 1992-ben költözött Magyarországra, ahol a Tudósokkal készített lemezeit jórészt a Bahia kiadó adta ki, és e kiadó nevéhez fűződik az 1996-ban kiadott, képzőművészeti tevékenységét is legátfogóbban bemutató kötete, a drMáriással együtt szerzett Égevő című reprezentatív album.


Bada Dada az utóbbi években félig visszavonultan élt Rákoskeresztúron. Főleg képzőművészettel foglalkozott, és néhány különös hangulatú öndokumentáló filmet és hangfelvételt készített, továbbá szerepelt a Belga 2005-ös lemezén is. Alkotói szellemisége az eksztatikus életigenlés, humor és erotika, valamint a súlyos depresszió, kiábrándultság és élettagadás között ingadozott. Alkotói tevékenysége a magyarországi és a vajdasági avantgárd és underground kultúra egyik meghatározó és megkerülhetetlen egyéniségévé tette.

  • 1994
    Pánik pingpong rendező rendező (magyar animációs film, 1994)
  • 1992
    Frontvonal rendező rendező (magyar animációs film, 6 perc, 1992)

Hozzászólások