Halmos Béla

Ez egy nagy veszteség a magyar kultúra számára. Tényleg egy ikon volt. Szíven ütött a hír!
Legyen neki könnyû a föld! A neve nem fog feledésbe merülni.

Meghalt Halmos Béla a táncházmozgalom ikonja


A táncházmozgalom egyik elindítója. Népzenekutató, elkészítette az elsõ zenekari monográfiát, a zenetudományok kandidátusa. Népzeneoktató több száz hazai és külföldi tanítvánnyal. Részt vett a népzeneoktatás megszervezésében, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem óraadó tanára.

A népzenével 1969-tõl kezdett intenzívebben foglalkozni. Részt vett a Magyar Televízió „Röpülj Páva” népdalversenyén, mint énekes-gitáros szólista illetve Sebõ Ferenc mûegyetemi évfolyamtársával mint énekes-gitáros duó. Szereplésük – a népdalok elõadása gitárkísérettel – ekkor teljesen újszerûen hatott!

1946-ban született Szombathelyen szülei – Halmos Béla építészmérnök és M. Szabó Rozália tanítónõ – öt gyermeke között az egyetlen fiúnak. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaim befejeztével a család Gyuláról Budapestre költözött. Itt a Budapesti Mûszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanultam tovább, és 1970-ben szerezte meg a diplomát.

Komolyzenei tanulmányait gyerekkorában kezdte; elõbb hegedülni, majd brácsázni is tanult, e hangszerekkel különbözõ zeneiskolai, városi illetve egyetemi zenekarokban és kamaraegyüttesekben játszott. Rövid idõre a könnyûzenével is kapcsolatba került: szólógitárosként játszott a katonai szolgálat idején egy tánczenekarban.

Elõadómûvészi pályája elsõ, legintenzívebb szakasza 1969-tõl 1979-ig tartott. Mint az autentikus népzene és Sebõ-szerzette énekelt versek elõadója elõbb a Sebõ-Halmos duó, majd a Sebõ együttes alapítótagjaként a kulturális élet szinte minden területén tevékenykedett – itthon és külföldön egyaránt. Emellett 1972-1979 között a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla Néptáncegyüttesének zenekarvezetõje volt és a kezdettõl fogva részt vesz a spontán kialakult táncházmozgalomban mint a táncházakban muzsikáló prímás.

Az amatõr néptáncmozgalomban végbement változás, a táncházak elterjedése és az eredeti hangszeres népzene iránt megnövekedett érdeklõdés hamarosan szükségessé tette az ún. „táncházi muzsika” oktatásának beindítását is. Elõször 1976-78 között a Népmûvelési Intézet Budapesten, késõbb 1981-86 között különbözõ vidéki városokban (Gyõr, Jászberény, Szeged, Debrecen, Bonyhád) szervezték a táncházzenész tanfolyamokat. Ezekben hegedûtanárként illetve a tanfolyamok vezetõjeként dolgozott. Kollégáival együtt mintegy 300 hazai és külföldi muzsikust tanított, ennek is köszönhetõen ma már több száz ilyen zenekar mûködik az országban, a környezõ országokban, de Európa más országaiban, az Egyesült Államokban és Kanadában is.

Késõbb közremûködött a hazai zeneiskolai népzeneoktatás szervezésében is, majd néhány évig a Miskolci Bölcsész Egyesület adott helyet a népzenetanár-képzés elsõ kísérletének – itt tanszékvezetõként irányította az oktatást.

A népzene gyakorlati alkalmazása, a színpadi, táncegyüttesek zenei kísérete és a táncházi muzsikálás ill. az oktatás egyaránt szükségessé tették a népzenekutatásban való részvételt. E területen is elsõsorban Martin György és Kallós Zoltán szakmai és baráti segíségére támaszkodva 1972-tõl kezdõdõen bekapcsolódott a hangszeres népzene területén végzendõ munkába. Népzenegyûjtései fõként a népi hegedûjáték technikai problémáira, az elõadásmód és a stílus tanulmányozására illetve a repertoár felmérésére terjedtek ki. Emellett az MTA Népzenekutató Csoportjának, majd az MTA Zenetudományi Intézetének külsõ munkatársaként Martin György megbízásából a népi tánczene körébe tartozó hegedûdarabok lejegyzésével és zenekari partitúrák készítésével valamint a felvételek archíválásával foglalkozott.

1974-ben Ádám István széki prímás zenekara anyagának gyûjtését már egy monográfia elkészítésének szándékával kezdte el. A gyûjtéssel párhuzamosan végezte az anyag lejegyzését és feldolgozását. A témakörben készített elõtanulmányai után 1975-tõl kezdõdõen jelentek meg egy-egy részterületet felölelõ, a széki hangszeres népzenét elemzõ-bemutató publikációi. 1982-ben sikeresen pályázott egy hároméves aspirantúrára. Mint a Zenetudományi Intézet aspiránsa Sárosi Bálint irányításával készítette el a kandidátusi disszertációját „Ádám István Icsán és bandája – egy széki zenekar monográfiája” címmel. Az értekezése megvédésére 1987-ben került sor és megkapta „a zenetudományok kandidátusa” tudományos fokozatot.

1992-tõl a Magyar Mûvelõdési Intézet tudományos fõmunkatársaként dolgozott – elõbb a Tudományos Osztályon, késõbb a Népmûvészeti Osztályhoz tartozóan. Megszervezte és OTKA támogatással mûködtette a Hangszeres Népzene Kutató Csoportot, amelynek tevékenysége az alapkutatásra terjedt ki és szorosabban kapcsolódik a táncházmozgalomhoz és az oktatáshoz. 1999-ben kezdte el a Táncház Archívum szervezését, 2000-ben kapta meg az osztályvezetõi kinevezését.

2001-ben megvált a Magyar Mûvelõdési Intézettõl, áthelyezéssel a Hagyományok Háza Népmûvészeti Mûhelyébe, majd a Lajtha László Folklórdokumentációs Központba került, ahol a Táncház Archívum vezetõjeként dolgozott.

Maradék idejében mozgalmi-társadalmi feladatokat is vállalt; különbözõ népzene-néptánc-táncházas rendezvények (Jászberényi Táncháztábor, Táncháztalálkozók, zsûrizések stb.) szervezésében-lebonyolításában vett részt. Tagja volt az Amatõr Néptáncosok Országos Tanácsa Zenei Szekciójának, elsõ elnöke a Táncházi Kamarának, a Táncház Egyesület elnökségi tagja. Alapító tagja, majd rendkívüli egyéni tagja a Magyar Zenei Tanácsnak, tagja volt az Magyar Unesco Bizottság Kulturális Albizottságának, a Kossuth és Széchenyi Díj Zene- és Táncmûvészeti Albizottságának és a Liszt Ferenc-Erkel Ferenc Díjak kuratóriumának illetve részt vesz az Európai Folklór Intézetet mûködtetõ „Az Európai Folklór Központért Egyesület” munkájában.

Elõadómûvészi tevékenysége 1979 és 1991 között csak alkalmi fellépéskre és a táncházi muzsikálásra korlátozódott, 1991-tõl viszont a Kalamajka együttes prímása lett. Velük hetente muzsikálnak.

Korábbi játékfilmekben (Jancsó Miklós: Még kér a nép; Zolnay Pál:Fotográfia, Sámán; Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél, Rossz emberek; Székely Orsolya: Hajnalban indultunk, Regölés stb.) és televíziós mûsorokban való szereplés után – a rendszerváltást követõen – zenei rendezõként, szerkesztõként és népzenei szakértõként televíziós mûsorok és önálló filmek készítésében is részt vett.

1973 A Népmûvészet Ifjú Mestere
1975 A Szocialista Kultúráért
1975 SZOT Díj (Sebõ Ferenccel megosztva)
1985 Állami Díj (Sebõ Ferenccel és Tímár Sándorral megosztva)
1989 Magyar Mûvészetért Díj
1998 A Planetáris Tudat Díja (Sebõ Ferenccel és Tímár Sándorral megosztva)
1998 Magyar Örökség Díj
1999 Gyula Város Díszpolgára
1999 Budapestért Díj (Sebõ Ferenccel megosztva)
2006 Bartók Béla Emlékdíj
2013 Széchenyi díj

Halmos Béla emlékét örökre megõrizzük a szívünkben! Adjon neki az Isten örök nyugodalmat!