Színház

A kínai kedves

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az est Besnyő László 2023 májusában megjelent új kötetére épül, melyben „vendégversek” formájában Müller Péter Sziámi és Menyhárt Jenő írásai is szerepelnek.

A versek és prózák végig vezetnek bennünket az 1910-es évektől napjainkig, de mégsem egy szokványos történelmi tablót látunk. A lazán egymásra épülő képek, írások, zenék, nem idősorrendben követik egymást. Közérthető formában szólnak családi folytonosságról, a zsidó identitás érzéséről, a megtestesült szerelemről, valamint az állandóságról, a Kínai Kedvesről, mely minden történelmi sorsfordulónál megjelenik.

A sokrétű, több művészeti ágat összefoglaló, két részes előadást, nagynevű szereplő- és alkotógárda formálja egységgé.

Müller Péter Sziámin és Menyhárt Jenőn kívül közreműködik a Kossuth díjas zeneszerző és zongoraművész Jávori Fegya, Hajduk Károly, az Örkény Színház színművésze, a nemrég bemutatott új magyar film, a Mesterjátszma főszereplője, s St Martin, a neves szaxofonos. Színpadra lép Papp Gyula, a Skorpió és a Mini zenekarok volt billentyűse, Kézdy Luca hegedűművész, kik ketten együtt több komolyzenei feldolgozásukkal is ismertté váltak. S zenél Kirschner Péter (gitár) is, Bródy János és Müller Péter Sziámi zenekarának vezetője.

A látvány Besnyő Dániel médiadesign és fényfestő művész alkotása, kinek nevéhez többek közt az Inota Fesztivál, valamint az utóbbi évek nagy, állami augusztus 20-i Fény-és Tűzijáték fénylátványvilágának megtervezése és kivitelezése fűződik.

A(z) Centrál Színház előadása

Hozzászólások