A 20. században, a világégések árnyékában kitüntetett figyelmet kaptak Euripidész úgynevezett „háborúellenes” drámái — a Hekabé és A trójai nők —, amelyekben a szerző a legyőzött fél oldaláról, azon belül is a nők szemszögéből láttatta a háború okozta értelmetlen emberi szenvedéseket. Szabó K. István rendező most, a 21. század újabb háborús kihívásainak kellős közepén A trójai nők Sartre- és Illyés Gyula-féle átirata nyomán négy nő sajátos nézőpontjából mutatja be a Trója elestét követő eseményeket. Adaptációjában érzelmi és racionális síkokat ütköztetve kapunk képet arról, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, mégis elkerülhetetlennek bizonyult, mert az Istenek önző játékukban kockát vetettek, és így vagy úgy, de Trójának vesznie kellett. Az előadásban a mai helyzetre is reflektálva az idő fellazul, majd teljesen feloldódik, és a történelem nagy olvasztótégelyéből kísértő hangok, képek segítségével utal az örökké érvényesnek bizonyuló tűzre, megannyi füstölgő romra, mert a hiúság Helénája újabb, pusztításban gyönyörködtető hadjáratokra sarkall, s nincs az a férfi, aki ellenállna a csábításának. Miközben a halál csendjében „hangot csak a trójai nők adnak”.
A(z) Csokonai Színház előadása
Hozzászólások