Színház

An intimate evening of grand illusion

előadás, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

David Copperfieldet a közönség és kritikusok is a világ legnagyobb mágusának tartják. Tv-s megjelenések, világkörüli turnék, Broadway show jegyeladási rekordjai - a hetedik legjobban fizetett "szórakoztató" előadó a világon.

Copperfield létrehozta a mágikus művészetet: eltüntette a New York-i szabadságszobrot, keresztülment a Kínai Nagyfalon, repült a levegőben, és eltüntette a közönség tagjait, majd olyan helyekre varázsolta őket vissza, ahova nem várták volna.

Szellemes, lefoglaló, hihetetlenül szórakoztató. Copperfield hozzáállása művészetéhez valóban tiszteletreméltó - megváltoztatta a világ mágiáról alkotott véleményét. Ünnepelt mutatványai, és színházi érzéke eljuttatta odáig, hogy a "David Copperfield varázslata" Emmy-díjat nyert és kétszer is kiérdemelte "Az Év Szórakoztatója" díját. A turnéi során jegyeladási rekordokat dönt meg Európa, Ázsia, Észak-, és Dél-Amerika szerte. Kitüntetéseit tovább tetézte azzal, hogy Madam Toussaud panoptikumában viaszmását kiálították; valamint ő az az első élő illuzionista, akinek csillaga van a Hollywoodi Hírességek Sétányán. A francia kormány lovaggá ütötte, birtokolja az "Az Irodalom és Művészet Lovagja" címet és a Fordham Egyetem tiszteletbeli irodalom doktorrá avatta.

Gyerekként otthonában, Metuchenben (New Jersey), illuzionistaként lépett fel. Hivatásosként először 12 évesen szerepelt, ő volt a legfiatalabb személy, akit felvettek az Amerikai Mágusok Társaságába. 16 évesen mágia kurzust tartott - oktatott a New York Egyetemen. Az első egyetemi hetei alatt a chicagoi musicalben a "Mágikus Ember"-ben vezető szerepet töltött be; énekelt és megalkotta a darab mágikus elemeit. Ez a musical volt a leghosszabban futó darab Chicago történetében; ennek eredményeképpen meghívták a "Mágia ABC-jébe". Kiemelkedően sikeres műsorának köszönhetően a CBS szerződést kötött Copperfielddel egy sorozatra, mely a "David Copperfield Mágiájával" kezdődött, ahol élő közönség előtt játszott és nem alkalmazott sem kameratrükköket, sem vizuális effekteket.

Minden képességét összevetve Copperfield legnagyobb munkájának a "Terv Mágiá"-t tartja, mely 2003 márciusában jött létre, s aminek fő célkitűzésének a mozgásképtlenek / csökkent mozgásképességűek kézügyesség- és motoros képességeinek megerősítését tartja, a bűvészmutatványokat, mint terápiát felhasználva. A "Project Magic"-et az Amerikai Foglalkozási és Terápia Szövetség is akkreditálta, amit a világ 30 országának 1100 kórházában használnak.

Jelenleg Copperfield többek közt Dean Koontzcal, Joyce Carol Atesszel , Ray Bradburyval együttműködve "Copperfield Lehetetlen Meséi"-n dolgozik, ami egy antológia a világ mágiájáról és illúzióiról. Az összeállítás sikerén felbuzdulva kiadták "David Copperfield Túlvilági Képzelete" című produkciót is.

Az előadásokkal együtt Copperfield megőrzi a mágia művészetét a jövő generációinak. Copperfield nemzetközi Varázsló Művészeti Múzeuma és Könyvtára biztos és állandó otthona az antik kellékeknek, könyveknek és más bűvészettel kapcsolatos történelmi tiszavirág életű bűvészettel kapcsolatos tárgyaknak. A Múzeumban megtalálhatóak a mágiával, illúzióval és hasonló művészetekkel kapcsolatba hozható tárgyi leletek és a ma már történelminek számító dokumentációjuk is.

David Copperfield forradalmasította a mágiát; művészetét magaslatába emelve egyesítette az illúziót és a rendkívüli színházat.

A(z) Budapest Sportaréna előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások