Színház

Angyalok a város fölött

utcaszínház, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Teatro Potlachot Pino di Buduo és Daniela Regnoli alapította 1976-ban, nevét az alapítók antropológiai tanulmányai ihlették. Az északnyugat-amerikai őslakosok nyelvén a "potlach" olyan szabad akaratból adott ajándékot jelöl, amely méltóságot és tekintélyt kölcsönöz mind annak, aki adja, mind pedig annak, aki kapja, vagyis meghaladja a piac- és haszonalapú látásmód törvényeit.

Az Angyalok a város felett előadásai egy-egy város lakóinak legbelsőbb hozzáállását változtatják meg az adott hely sajátosságait alapul vevő útvonal "bejárása" közben. Az utazó show során a publikum lehetőséget kap, hogy különböző művészeti ágakat képviselő művész-angyalokkal találkozzon, akik segítenek az embereknek újra felfedezni már-már feledésbe merült hangulatokat, szavakat és érzelmeket, miközben megidézik az adott város szépségét és báját. A Budapesten megrendezett előadásba a Kaposvári Egyetem színésznövendékei is bekapcsolódnak.

A színészek és a művészek (vagyis maguk az angyalok a város felett) az előadás során falakon táncolnak, történeteket mesélnek el és hozzájárulnak, hogy a nézőközönség valami olyasmit is észrevegyen, amely általában láthatatlan marad a szemük és az érzékeik számára.

A(z) Nemzeti Színház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások