Színház

azt a csöndet nem tudjuk eljátszani

előadás, 60 perc, magyar, 2012.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Milyen kilátásai vannak ma Magyarországon egy most diplomázó egyetemi hallgatónak, aki a színházi szférában szeretne elhelyezkedni? Tekinthet-e valakit, és ha igen, kit példaképnek, mesternek például egy színészhallgató? Kell-e foglalkoznia egy egyetemistának a politikával? Vagy a politikának az egyetemistákkal? A másik fontos kérdés, hogy mi a néző szerepe a színházban - vagy a színház szerepe a nézőben. Érdekel minket, hogy a közönséget érdekeljük-e. Vagy hogy mi érdekli őt egyáltalán ma.

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével. Az előadásokon való munka során a csapat egyre bővült, gazdagodott: az elmúlt két év alatt még több színész-hallgató, egy látványtervező-hallgató, a kaposvári Csiky Gergely Színház két fiatal színésze, valamint a színház PR-menedzsere is csatlakozott a műhelyhez. Eddig három önálló produkciót tudhatunk magunk mögött, amelyekkel több fesztiválon is sikert arattunk. Az egyre fejlődő társulat 2011 őszén hivatalos formát vett fel: megalakult a k2 Színház Alapítvány. A 2011. évi Kritikus-díj odaítélésekor a Legígéretesebb pályakezdő kategóriában a társulat két vezetője kapott szavazatot a tavaly szeptemberben a THEALTER U21 plusz Fesztiválon Szegeden is sikerrel eljátszott Sziszüphosz című előadás létrehozásáért. Társulatunk célja olyan - egyetemi tanulmányainktól független - produkciók készítése, amelyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az adott anyaggal való szabad kísérletezés során születnek meg."

A(z) AudMax, SZTE BTK előadása

Stáblista:

Hozzászólások