Színház

BeLőLeM VaLaKi #2

előadás, 70 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Juhász Orsolya Anna és Horváth Bálint estje.

Horváth Bálint dalai és zongoraművei Juhász Orsolya Anna és Horváth Bálint előadásában

„A dal, a megzenésített vers műfaja nem mondható tipikusnak a kortárs komolyzenén belül. A jelen művek sem a megszokott hozzáállással készültek, sokféle hatást magukon viselnek a népzenétől a romantikus dalhagyományon át a zenei közelmúltig.
E dalok több mint 15 éve íródnak. Néha évekig érlelődik egy-egy szeretett vers zenei megfogalmazása, máskor egy váratlan pillanat hívja elő. Magyar, angol, német nyelvű szövegek egyaránt szerepelnek köztük, korban is változatos a kínálat.
Juhász Orsolya Annával sokfelé elvittük már őket szerte a Kárpát-medencében, sőt azon túl is. Talán elmondható, hogy a közönség mindenütt talált bennük valamit, ami kedvére való volt, akár maguk a kompozíciók, akár a szövegek, vagy az előadás terén.”

Juhász Orsolya Anna énekesnő és Horváth Bálint zeneszerző műsora most Budapesten, a Vallai Kertben hallható. A koncerten elhangoznak Horváth Bálint régebbi és újabb megzenésített versei és zongoraművei.
Juhász Orsolya Anna (énekesnő, karnagy, zenetanár) folyamatosan dolgozik együtt kortárs zeneszerzőkkel, nevéhez számos ősbemutató kötődik. Horváth Bálint (zeneszerző, zeneszerzés-tanár) szóló-, kamarazenei, szimfonikus zenekarra írott művei elhangoztak szinte valamennyi jelentős hazai kortárs zenei fórumon.

Stáblista:

Hozzászólások