Színház

Bernarda Alba háza

előadás, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A drámairodalom egyik gyöngyszemét láthatta a közönség az Újvidéki Színházban, Radoslav Milenković rendezésében. Bernarda Alba történetéhez Milenković új értelmezéssel közelített és egy új nézőpontból mutatott rá a darab mélységeire, felerősítve a komikus attitűdöt. A szürke hétköznapjaikat tengető nők a fojtogató gyászt megpróbálják a maguk módján elviselhetővé tenni: csipkelődéssel, vitákkal, egymáson való gúnyolódással. Ettől kerül a darab közelebb hozzánk - nem drámai hősnőkkel találkozunk, hanem egyszerű emberekkel, akiket csupán körülményeik nyomorítanak "színtelenekké". Bernarda Alba háza

Valderubiban - amelyet abban az időben még Askerosának (Piszkos hely) neveztek - a Lorca fivéreknek két házuk volt a Széles utcában. Ugyanabban az utcában lakott az özvegy Frascita Alba a négy lányával. Apjuk halála után az anyjuk leeresztett ablaktáblák mögött tartotta őket. Soha nem hagyhatták el a házat, kivéve mikor templomba mentek, oda is csak fekete lepellel letakarva. A levegőre csak az istállóudvarba mehettek ki, aminek kocsiszélességű ajtaja a közeli utcácskára nézett. A legidősebb lány - Frascita első házasságából - csúnya és gazdag volt. A hozomány által csalogatva, Romiljoék Pepéje, Askerosa legszebb fiatalembere megkérte a kezét, és meg is lett neki engedve, hogy kinyilvánítsa érzelmeit, este, az ablaknyílásban. Mégis, elvégezve ezt a kötelezettségét, elment, hogy az udvar sötétjében találkozzon Adelával, a legfiatalabb nővérrel, aki olyan vonzó volt, mint amilyen szegény. Mint falusi mese, ez a történet Federiconak élvezetes volt. Apja háza Albáéval szemben volt. A költő érkezése Askerosa számára esemény volt, úgy Frascita lányai, mint a többiek számára. A költőt legjobban annak a látványa szórakoztatta, hogy amint elment a házuk előtt, a függönyök észrevétlen megfordultak: magányukban figyelték. Szintén szórakoztatta, ha a ház küszöbén ülve, égszínkék pizsamájában gitárkíséret mellett énekelhette nekik: Jelenjetek meg az ablakban! Ne leskelődjetek a réseken keresztül! A költő háza mellett élt Garcia nagybácsi, és Lorca megállapította, hogy a kiszáradt határjelzőként szolgáló kútból hallani lehetett mindent, amit az özvegy háza táján beszélnek: a nők - az anya, a lányok és két szolgálólány - vitáit, akikben a bezártság felélesztette az egymás iránti gyanút, gyűlöletet és megvetést. Federico leereszkedett a kútba és feljegyzett mindent, amit hallott. Milyen alkalom egy drámához! Ezért találó az észrevétel: "A Bernarda Alba háza fényképes tanúbizonyság."

A(z) Újvidéki Színház előadása

Bemutató időpontja:

2008. június 25., Újvidéki Színház

Stáblista:

Hozzászólások