Miért ne elmélkedhetnénk az elmúláson olyankor, amikor ihletettek és elengedettek vagyunk, amikor szép zenét hallgatunk vagy a természetben járunk... vagy éppen csak megnyugvást keresünk, hogy elfogadjuk szeretteink elvesztését.
Mióta eltávolodtunk a természettől, az elmúlás nehezen feldolgozható számunkra, elviselhetetlen fájdalmat jelent, gyakran tabuként kezeljük. Holott tudjuk mindannyian, hogy a halál az élet elválaszthatatlan része. E misztikumot, a mulandóságot járja körül a darab, feloldást is keresve.
A folklór – ez esetben leginkább cigány folklór – tele van szebbnél szebb, bár fájdalmas énekkel, amelyek segítenek dalba önteni a hiányt, a búcsút, a fájdalmat, és ezáltal gyógyítják a lelket. A darab folyamán varázsmondókák, énekek vezetik a nézőt, a hallgatót. A táncjelenetek néptánc és kortárs tánc mozdulatokból táplálkoznak.
Az előadást átitatja a borzongás, az elmúlástól való félelem, a halál misztériuma, felfoghatatlansága, ugyanakkor az élet szenvedélyes öröme és az elmúlással való bátor szembenézés is, amiben az öröklét reménye rejlik.
A Duna Táncműhely – a produkciókra szerveződő műhelytípusú munka jegyében – rendszeresen hív meg vendégkoreográfusokat, akiknek alkotói világa közel áll a társulat művészeti megközelítéséhez, a néptánc ihlette kortárs tánchoz. Horváth Zsófia már többször is dolgozott a Táncműhellyel: az Álom, álom, kitalálom gyerekdarab társkoreográfusaként, a 2015-ös Madárasszonyok koreográfus-rendezőjeként, valamint a 2016-os a Körtánc egyik táncos előadójaként.
Zene: Horváth Mária, Gombai Franciska (ének), Kuczera Barbara (hegedű), Kovács A. Máté (dob), Lakatos Attila (gitár)
Az előadásban elhangzó dalok forrása: Horváth Aladár és Testvérei: Dalok a jégveremből
Előadók: Abonyi Rebeka, Kenéz Enikő, Kovács Anita, Kolumbán Norbert, Mir Haszan Dávid, Östör Ákos
A(z) Duna Táncműhely előadása
Hozzászólások