Színház

Emberkönyv

táncelőadás, magyar, 2005.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Fehér Ferenc szabad lény jelenléte (mozgása, tánca, hiánya) - törekvésében és tartalmában - a szembenállásban, a lázadásban tükröződő szabadságvágyat, a szabad önkifejezésre törekvést, az 'önmegélés' igényét fejezi ki. A mi szemszögünkből, az újra és újra berögzülő művészeti és társadalmi normákkal, elvárásokkal való szembenállás szinonimájaként jelenik meg. Mint alkotás, a felismerés igényéből fakad. Mert valamit valahol elvesztettünk. Végérvényesen."
/O. Caruso/

A Finita la Commedia Társulatot O.Caruso és Fehér Ferenc neve fémjelzi. Az alkotópáros először az Inspiráció esteken, illetve a Pólusok alkalmával mutatkozott be a Trafó színpadán, majd 2004 decemberében önálló estjük keretében Exit és Medusa Piercing c. darabjaikat láthatta a közönség. Munkájukra jellemző a képzőművészeti igényességgel felépített fény- és látványterv, valamint a koncentrált teatralitás és precíz dramaturgia, melyben megmutatkozik O. Caruso kiforrott színházi látásmódja. Fehér Ferenc, a rendhagyó múltú táncos, mozgásában professzionális színházi jelenléttel ötvözi a nyers erőt, a break-es, utcai táncos elemeket.

Legutóbbi darabjukban, a Maldoror énekeiben előadóként és alkotótársként Gergye Krisztián és Ágens is közreműködtek. A bemutatóra az Artus Stúdióban került sor, az előadás a Sziget Fesztivál színház- és táncprogramjának is üde színfoltja volt. A társulat hazai és nemzetközi fesztiválok állandó vendége (nagy sikerrel léptek fel többek között Olaszország, Brazília, Portugália, Oroszország, Luxemburg, Lengyelország és Németország színpadain). Legutóbb a Kairói Nemzetközi Alternatív Színházi Fesztiválon Fehér Ferenc "A legjobb férfi színész" díját vehette át.

A(z) Trafó előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások