Színház

Farkasszem

zenés előadás, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"...fejest ugrottam ebbe a játékba. Végül is a jazz-zenész mindig ezt csinálja: komolyan játszik, illetve azt játssza, hogy komoly. Egy ütőhangszeres pedig örökké kísérletezik és keresgél. Miért ne próbálnám meg ezt most színházban, úgy, ahogy még senki sem csinálta? Farkasszemet nézek a hangszereimmel, a tudásommal, a nem tudásommal, a közönséggel, a minket körülvevő világgal és problémákkal. Van miből meríteni. Sokan néznek körülöttem farkasszemet valamivel vagy valakivel: egyén a társadalommal, többség a kisebbséggel, ember az emberrel, ember az istennel. Leginkább persze saját magu(n)kkal..." Dés András

Dés Andrástól sohasem állt távol a műfaji korlátok átlépése és saját határainak feszegetése. Jazz-zenészként olyan hangszereken játszik, amelyeknek nincs valódi hagyománya a műfajban, a Konzervnyitó Akciócsoport című sorozatában a társművészetek képviselőit hívta vendégül interaktív zenés-beszélgetésre, gyerekműsoraiban az improvizáció és a kreatív játék a főszereplők.

A Farkasszem című előadás műfaji meghatározása nem könnyű feladat, hiszen nem nagyon találni előzményt, korábban nem volt példa hasonló jellegű előadásra. Egy jazz-zenész ütőhangszeres, aki fogja magát és az évek során felhalmozott zenei tudását színházzá alakítja. Dés hangszereinek segítségével lazán összefüggő jelenetek sorát állítja össze, amelyekben az emberek közötti viszonyrendszereket vizsgálja. A jelenetek során változik az arány a színház és a koncert között: van, ahol a színházi eszközök használata dominál és van, ahol a zene játssza a főszerepet. Mindehhez szigorúan szerkesztett dramaturgiát, olykor a spontán improvizáció varázsát, élő elektronikát és ősi ösztönvilágot idéző ritmusokat hív segítségül. És közben egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy ő nem színész, hanem zenész, aki színházat játszik.

Dés András 2005-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-tanszékén. Az elmúlt évek több meghatározó jazz együttesének tagja volt és számos világhírű zenésszel játszott. Ütőhangszeresként közreműködött több mint hetven albumon, és számos filmhez, színházi előadáshoz szerzett zenét, előadóművészként pedig bejárta a világot a Carnegie Halltól a Covent Gardenen keresztül a sanghaji világkiállításig. 2010-ben előadóművészként Artisjus-díjat kapott, 2013-ban pedig a JazzMa.hu weboldal olvasói Az Év Ütőhangszeresének választották.

Az elmúlt évek során Dés egyéni ütőhangszeres szettet fejlesztett ki magának, melyen jobb kezével dobosként, a ballal pedig ütőhangszeresként játszik. Számos egyéb kézi ütőhangszert is használ, többek között a magyar kannát és ütőgardont, hangszereket a latin-amerikai tradícióból vagy keretes dobokat a világ különböző tájairól, amelyeket első, önálló színházi előadásában is használni fog.

A(z) Szkéné Színház előadása

Bemutató időpontja:

2014. november 8., Szkéné Színház

Stáblista:

Hozzászólások