Színház

HANG - SZÍN - HÁZ - Szabó T. Anna és a TáncReakció előadása

zenés előadás, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szabó T. Anna költő, író és a TáncReakció előadása: egy költő, egy énekes, egy beatbox és hangművész, valamint egy hangszeres zenész közös, interaktív és improvizatív műsora, hangokból, zajokból, dalokból, ritmusokból. Az emberi beszéd kialakulásának kezdetén még nem voltak szavak, csak hangok, indulati szókezdemények, kiáltások, sikítások, sóhajok. Az előadás szereplői ilyen szó- és mondat előtti időkből hozott hangokból állítanak össze "költeményeket", dramatikus akciókat, melyekben nem a szó szerinti jelentés - hiszen az nincsen - hanem a hangulati festés, a ritmus, a dinamika segítségével közvetítik a furcsa költemények és dalok mondandóját. Eljutunk az őshangoktól, a - még mindig jelentés nélküli - halandzsa nyelvig, a dúdolásig, a "tutututú" szövegekig scattelésig, és a screch-ig, s aztán ahogy a beszéd fejlődött és bonyolódott, úgy kerül elő a műsor végére pár "igazi" költemény és pár énekelt, vagy beatboxra (szájdobolás) rap-pelt vers.

A(z) CSAK - Cselekvés Alkotás Közösség előadása

Stáblista:

Hozzászólások