Színház

Irtás

előadás, lengyel, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Wrocławi Lengyel Színház, Wrocław, Lengyelország
Rendező: Krystian Lupa
Lengyel nyelven magyar és angol felirattal
4 óra 40 perc, 1 szünettel.

Az Irtás / Holzfällen című előadást 2014-ben mutatták be Wrocław-ban. Azóta számos díjat kapott lengyelországi fesztiválokon és rangos nemzetközi fesztiválokra is meghívták, többek között Avignonba, Pekingbe, Szöulba és Tokióba. Krystian Lupát, Európa egyik legjobb rendezőjét ezzel az előadással ünnepelték 2016-ban a párizsi Őszi Fesztiválon.
Régi barátok gyűlnek össze egy afféle művészvacsorára, amely halotti torrá alakul, miután egyikük meghal. A résztvevők azonban nem a halottra koncentrálnak, hanem szavakba öntik rejtett és tudatalatti félelmeiket, követeléseiket, sérüléseiket. A régi idők bohémságának lázadó energiái állami szerződésekké, zsíros pénzjutalmakká, kitüntetésekké és pozíciókká változtak át. A szabadság csupán illúzió, kényszer, amely az emberi természetből fakad. Nem beszélve a művészek szerepéről a modern világban.
Monika Muskała fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta, rendező, díszlet- és fénytervező: Krystian Lupa
Apokrifok Krystian Lupa és a színészek improvizációi alapján; idézetek Jeannie Ebner és Friederike Mayröcker munkáiból; Joana gondolatai a Sebastianplatz-ban Verena Lercher (Graz)

Szereplők:
Thomas Bernhard: Piotr Skiba
Maja Auersberger: Halina Rasiakówna
Gerhard Auersberger: Wojciech Ziemiański
Joana Thul: Marta Zięba
Színész a Nemzeti Színházból: Jan Frycz (vendégművész a Varsói Nemzeti Színházból)
Jeannie Billroth: Ewa Skibińska
Anna Schreker: Bożena Baranowska
Albert Rehmden: Andrzej Szeremeta
Joyce: Adam Szczyszczaj
James: Michał Opaliński
John: Marcin Pempuś
Mira, bolttulajdonos: Anna Ilczuk
Szakács: Krzesisława Dubielówna
Improvizáció Henry Purcell Cold Song témájára a Sebastiansplatz-ban : Mieczysław Mejza
Jelmeztervező: Piotr Skiba
Zenei összeállítás: Bogumił Misala
Videó: Karol Rakowski és Łukasz Twarkowski
Rendezőasszisztensek: Oskar Sadowski, Sebastian Krysiak (Állami Színházi Középiskola) és Amadeusz Nosal (Állami Színházi Középiskola)

A(z) Nemzeti Színház előadása

Hozzászólások