Táncetűdök szociális groteszkre.
Társadalom mint gépezet. Örökké forog, de az alkotó sose pihen. Mechanizmusok és minták, kölcsönös erőhatások és tanult reflexek. A viszonyrendszerek széles spektrumából indulunk el, hogy eljussunk a legkisebb részletekig. Hatalmi rendszerek, hatalmas kis semmiségek. A realista helyzeteket abszurd történések zavarják meg és kezdik el visszafelé tekerni a fogaskerekeket. Szerepekbe csontosult figurák játsszák az életüket, de a legkisebb térre leszűkítve: ki marad egyedül kivel?
Az előadás a tánc és a groteszk eszközével mutat meg hétköznapi helyzeteket, a folytonos újrarendeződés tartja mozgásban a történeteket. Egy önmagába zárt, valószerűtlen közösséget látunk, amiben bármi megtörténhet. Ismerős, és mégsem.
„Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.”
(Tandori Dezső: A damaszkuszi út)
Hozzászólások