Színház

Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre: game changer

táncelőadás, 80 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

„Sorry. Próbáltuk, de nem sikerült. Próbáltunk visszatérni a normalitásba, a sötét színházterembe, létrehozni egy táncelőadást, és azzal foglalkozni, amihez a legjobban értünk– de nem sikerült.

Próbáltuk az ellenkezőjét: valami mást csinálni, valahogy máshogy csinálni, megválaszolni a kérdést: mit tehet három alkotó gyökeres változásért az utolsó órában? Két irány közé szorultunk. Egy résbe, a mindent felforgató változás és az állandóság között. Egy sötét terembe, ahol kihúzzuk a talajt a lábaink és a lábaitok alól, hogy aztán megtegyük az első lépést.”

Vadas Zsófia Tamara, Molnár Csaba, Vass Imre

Hármójuk legújabb kollektív munkájában a köztes terek után kutatnak, a változás lehetőségeit és lehetetlenségeit vizsgálják. Reflektálnak egymásra, az alkotói szerepfelfogásukra, közönségükhöz való viszonyukra, az őket körülvevő társadalmi és intézményi keretekre. Elmossák a határokat produkció és alkotófolyamat között, megosztják egymással és a közönségükkel felismeréseiket, kérdéseiket és kihívásaikat. Platformot hoznak létre néző és előadó között, ahol a nézők képzelőereje központi szerepbe kerül. A táncból indulnak el, de végül mégis színházi helyzetekben találják magukat. És a nézőket is. Mást adnak és mást várnak el tőlük.

Kreatív munkatársak: Juhász András, Janky Máté Előd, Dézsi Kata, Thury Gábor, Vass Csenge
Produkciós vezető: Kárpáti Lili Melánia

Produkciós Partner: Katlan Csoport 
Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza

Stáblista:

Hozzászólások