Színház

Mundstock úr

előadás, 2021.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

A Freeszfe és a Gólem Színház közös produkciója.

Cseri Hanna, negyedéves bábrendező, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem volt diákja, aki
jelenleg a bialystoki Aleksander Zelwerowicz Színművészeti Akadémia hallgatója, rendezi meg a
Mundstock úr című darabot, a Gólem Központ színpadán. Az SZFE-n, eredetileg ebben a
szemeszterben került volna sor számára az Ódry-n, nagyszínpados vizsgaelőadás rendezésre.
Szeptember óta nagyjából tudni lehetett, hogy ez nem hagyományos módon, és felehetőleg nem is
az Ódry Színpadon fog megtörténni. A fiatal művész, a pandémiás helyzet és a FREESZFE mozgalmat
körülvevő, ellehetetlenítő politikai körülmények ellenére, július közepén mutatja be csapatával
második vizsgadarabját.
Ki kerülhet ki élve a koncentrációs táborból? Az, aki praktikusan, rendszeresen, módszeresen készül
fel rá. Mundstock úr békés lelke kettéhasadt, és megszületett belőle a rettegés szülte képzelt alak, az
árnyéka, Mon. Mundstock úr tudja, hogy valamiképpen le kell győznie a rémet, különben tönkremegy
még azelőtt, hogy a levélszekrényben felfehérlene a rettegés kiváltó oka: a transzportba szólító
behívóparancs. Egy nap ráébred a megoldásra: módszeresen fel kell készülni a koncentrációs tábor
minden borzalmára. Edzésbe fog tehát. Begyakorolja az ötvenkilós bőrönd legracionálisabb cipelési
módját, hozzászoktatja magát a vasalódeszkán való alváshoz, kigyakorolja a saját kivégzését. És hát,
ki ne várná a behívót ennyi előkészület után?!

Zene: Rozs Tamás, Rozs Mirkó Benjámin, Egyed Hunor, Tóth Roland

A(z) Gólem Színház előadása

Bemutató időpontja:

2021. július 17., Gólem Színház

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
magnes6 2022 febr. 01. - 12:40:52 10/10
Elképesztő előadás! Hátborzongató és lenyűgöző. Igazi felnőtt bábszínház, annak sok-sok különböző arcát megmutatva: fa-térbeli báb, papír-sík báb, árnyjáték és rendes színészek többek között. Sokszor nem tudtam, hogy nevessek-e egy-egy viccen, vagy elborzadva üljek a történet, szöveg és kivitelezés súlya alatt. Az egyensúlyt nagyon eltalálták, mindig jött egy feloldás, mikor már túl régóta libabőröztem volna, és mire épp nagyon könnyed lett volna a hangulat, újra - gyakran mellékesen - odadobtak egy olyan mondatot, fordulatot, amitől rögtön abbahagytam a mosolygást. Igazi színházélmény! Nagy gratuláció az alkotóknak!