A konceptuális francia kortárs művészet provokatív csillaga, Jérome Bel és a zseniális thai táncos, Pichet Klunchun előadása pont ilyen. Humoros, őszinte, okos produkció arról, hogy a tradicionális és a kortárs művészet igenis képes dialógusba lépni egymással - és ezzel mi, nézők járunk a legjobban!
A Trafó programjában 13 éve folyamatosan ott van ez a párbeszéd: indiai és szakrális zenei sorozatunk szitárjaira Ben Frost elektromos gitárja felel, a vietnámi bambuszcirkusz repülő fagolyói Adrien Mondot informatikus-zsonglőr vetített labdáiban és pixeleiben köszönnek vissza. Jérome Belnek köszönhetően pedig a Trafóban rendszeresen zajló, izgalmas "kortárs vs. tradíció" beszélgetés végre nem (csak) a kávézóban történik, hanem a színpadon is!
A világot már széltében és hosszában bejárt, mindenütt hatalmas sikert arató előadás az ázsiai tradíciónak és az európai kortárs koreográfiának, a kultúrák közötti mentalitásbeli különbségnek állít groteszk/görbe tükröt. Míg a lenyűgöző, ázsiai Pichet Klunchun elképesztő minőségben táncol, vitázik és érvel, addig Bel reakciója tipikus európai válasz. A szokatlan dialógus során a gondolatok szuperszonikus gyorsasággal száguldoznak a két résztvevő között, a világ kultúrájának értelmezése hihetetlenül érdekes megvilágításba kerül. A párbeszéd konklúzióját pedig maguk a nézők vonhatják le. Olyan érzése támad az embernek, ahogy nézi a darabot, mintha a világ kitágulna, mintha az összefüggéseket az ember egyszerre távolról és közelről látná.
A thaiföldi egykori PARTS növendék, Pichet Klunchun a hit és az ősi filozófiák között hidat verő klasszikus maszk táncnak az elkötelezett képviselője, a thai tánc legújítóbb szellemiségű művelője. Tudását a legjobb khon mesterektől sajátította el, darabbeli kommentárjaival pedig olvashatóvá teszi az ősi mozdulatokat.
Jérome Bel sem ismeretlen Magyarországon, hiszen 1989-ben első darabját éppen itt, Budapesten készítette. Táncol, koreografál, a Show Must Go On című darabját 2000 és 2005 között repertoárján tartotta a hamburgi Schauspielhaus; nemcsak Philippe Decoufléval dolgozott (az albertville-i téli olimpia megnyitóján), hanem Pina Bausch-sal és Bob Wilsonnal, 2010-ben pedig Anne Teresa De Keersmaekerrel is.
Amikor 2005-ben Jérome Bel Bangkokban dolgozott, kevésbé érdekelte a thai tánc, mint a tenger és a szigeteken eltölthető szabadság és amikor összeismerkedtek Pichettel - akivel ennek történetét játsszák el újra és újra -, semmit sem tudtak egymás kultúrájáról, tradíciójáról (ha az egyik táncolt, a másik nem sokat értett belőle). Így aztán elkezdtek beszélgetni, magyarázni és megtanulni, ki a másik és mit képvisel. Ebből született az előadás, melynek során a két radikálisan különböző világból származó művész egy gyakran humoros és nagyon személyes tánc-dialóguson keresztül lassan megismerkedik egymással és egymás "hátterével". Az interjúfolyamat során a kezdeti kölcsönös értetlenségből kialakul egyfajta izgalmas mozgás- és ötletcsere.
2008-ban Jérôme Belt és Pichet Klunchunt az Európai Kulturális Alap Routes Princesse Margriet - a kulturális sokszínűségért díjával tüntették ki.
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások