Színház

Sajátszínház / Éljen soká Regina!

előadás, 60 perc, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Bemutatja a szomolyai SzívHangok társulat

Dokumentumszínház

„Ne valamilyen siránkozást, jajveszékelést képzeljünk, ez az előadás pörgős, harsány, derűs, lendületes játék. Ünneplőbe öltözött anyák, nagymamák és dédnagyanyák tüsténkednek a színpadon. Jól érzik magukat, barátnők egymás között, és érződik az elszánás, hogy magukért és a közért végzik ezt a munkát a színpadon. Fő az étel, ürülnek a kupicák, várják haza az ötvenéves Reginát.” (Színház, Fehér Anna Magda)

18 és 60 év közötti nők. A Borsod megyei falu, Szomolya közmunkás brigádjának tagjai. Egymás közelebbi és távolabbi rokonai. Nyolc roma nő, akik semmit nem kaptak ingyen az élettől. A helyi rossz minőségű iskolákból illetve azok speciális tagozatairól hamar kipotyogtak. Fiatalon felnőtté váltak, és azóta keményen megküzdenek a mindennapokkal, hogy felnevelhessék a gyerekeiket.

Az Éljen soká Regina! egy autoetnografikus dokumentumszínházi előadás, amely egy hosszabb művészetpedagógiai, közösségi színházi, részvételi kutatási folyamat egyik fontos eredménye. Az előadás a (roma) nők és az ellátórendszer találkozásainak személyes tapasztalatait dolgozza fel. A nyolc szomolyai szereplő saját történetén keresztül a színdarab azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent az anyaság ma Magyarországon a vidéki kistelelpüléseken, nehéz anyagi körülmények között élő cigány nők számára. Ezek az előadások egy féléves turné utolsó állomásai, amelynek során vidéki települések helyi közösségeihez jutott el a színházi program.

Az előadás szereplői: Báder Renáta, Horváth Róbertné (Rita), Horváth Zsanett, Kállai Gergőné (Vali), Lakatos Rudolfné (Noémi), Orgon Ilona, Rácz Anita, Suha Judit, Háda Fruzsina
Gitárkíséret: Horváth Róbert
Közösségszervező: Lázár Irén
Rendezőasszisztens: Fóti Orsolya
Dramaturg: Gyulay Eszter, Horváth Kata
Digitális történetmesélés: Lanszki Anita
Szociodráma: Teszáry Judith
Rendező: Romankovics Edit
Programvezető: Horváth Kata

A(z) Trafó előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások