Színház

Show Off

előadás, angol, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ursula Martinez semmit nem hagy a képzeletünkre, mégis elérhetetlen marad. Stand up művész, komika, csodálatos magamutogató, ?a ravasz kérdések és a meghökkentő helyzetek főpapnője? (Theatre). Neve jól ismert, hiszen olyan posztmodern provokátorokkal dolgozott, mint The Glee Club és a Forced Entertainment. Az igazi hírnevet a két évvel ezelőtti Family Outing (Családi kirándulás) hozta meg számára, melyben saját szüleivel lépett színpadra. Természetesen a színházba ritkábban látogatók figyelmét is felkeltette Curing Homosexuality (A homoszexualitás gyógyítása) című előadásával. Az előadás a homoszexuális társadalom gunyoros kritikája volt, igazi kultúrsokk.

A Budapesten bemutatandó darab is hasonló érzelmeket vált ki, ez alkalommal azonban nem a homoszexuális közösségből, hanem a klasszikus színházi értékekhez szokott nézőkből, hiszen Ursula teljesen meztelenre vetkőzik a nyitószámban, és közben egy megfejthetetlen varázslótrükköt is bemutat.

A Show Off a közönség feltétlen szeretetét keresi, miközben Martinez leleplezi kemény, kalandvágyó, de egyúttal sebezhető és vakmerôő énjét, a szó szoros értelmében is. (Az előadás meztelen jeleneteket is tartalmaz, melyek a cselekmény szempontjából nagyon fontosak.)

Az érzelmi oldal mellett fontos kérdésekkel is foglalkozik: Honnan kezdődik az elfogadásban és az igazságban rejlő hazugság? Lehetséges egyszerre játszani és önmagunk lenni? Vajon az alkalmazkodás és a fellépés kikényszeríti-e belőlünk a színészt?

Önazonosság, muvész- és magánember kapcsolata, önmagunk megtartása ? ezek a kérdések (vagyis legtitkosabb gondolataink) kerülnek terítékre, amihez Ursula Martinez elfogyaszt egy nagy fej vöröshagymát, és felajánja a közönségnek csókjait.

A(z) Trafó előadása

Bemutató időpontja:

2003. január 23., Trafó

Stáblista:

Hozzászólások