Színház

Törik-zúzzák / Smashed

újcirkusz, 60 perc, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ez a romantikával átszőtt finom zsonglőrködés az egyik legkultikusabb zsonglőrikon, Sean Gandini fejéből pattant ki, aki a 90-es években hozta létre az azóta az egész világon ünnepelt Gandini Juggling társulatot. A Törik-zúzzákban a varázslathoz elegendő néhány thonet szék, sok-sok kézügyesség, tengernyi alma és a néhány elegáns filmes gesztus.
Gandiniék eredetileg egy rövid kültéri produkcióra készültek a Watch This Space Fesztiválon, 2010-ben, de akkora sikert arattak vele, hogy angol és francia támogatással további fejlesztésbe kezdtek, ennek gyümölcsét pedig végre Budapesten is élvezhetjük. Gandini bevallása szerint a Törik-zúzzákban megkapta a szabadságot, hogy kicsit sötétebb dolgokat is belepakolhasson a produkcióba, amivel számára is új világot teremthetett meg.
De miért éppen almák repülnek a megszokott zsonglőrlabdák helyett? A váratlan eszközválasztásra a a zsonglőrguru válasza: "Ha nem tudnám, honnan jöttek a képbe az almák, azt mondanám, hogy az Édenkertre utalnak - és az Édenkertet itt a szexuális ártatlanság képeként értem -, de valójában az első ötletem az alma kapcsán két nő és három férfi egyfajta erotikus newtoniánus ügye volt." (Sean Gandini) Azt pedig, hogy az almából, a gravitációból és Newtonból, hogy lesz erotika, csak akkor tudjuk meg, ha megnézzük az előadást.
Persze gyakorlati tényezők is szóltak a bibliai gyümölcs mellett: "... tökéletes minden szempontból: egyrészt csodálatosan lehet velük zsonglőrködni, másrészt pedig mindenki fogott már a kezében almát, szóval nem valami ismeretlen zsonglőr-izé. Egyébként ma nagyon nehéz színházilag gondolkodni a hagyományos zsonglőrkellékekkel - most például balett táncosokkal meg buzogányokkal dolgozunk, a és ez olyan barokkosan cizellált, a valóságtól elrugaszkodott..." (Sean Gandini)
Az előadást nagyban inspirálta Pina Bausch, a koreográfus hatásáról Sean Gandini a következőt nyilatkozta: "Két dolog jött egyenesen Pina Bausch-tól, a többi nem igazán, de ma már az egész produkciót Bausch felől nézik. Az egyik ilyen elem a felvonulás a produkció elején és végén, amikor mindenki lassan egy vonalban keresztülsétál a színpadon zsonglőrködés közben. A másik ilyen jelenet, egy klasszikus rész, amikor a férfiak bosszantják a nőket, ez egy Pina Bausch kép". (Sean Gandini)
A 20 éve az újcirkusz frontvonalában szereplő társulat folyamatosan újragondolja és felpezsdíti a zsonglőrködés lehetőségeit. Titkuk a kínosan precíz összhang és a tökéletes időzítés. Előadásaikkal a zsonglőrködés felhőtlen örömünnepére invitálnak. 40 különböző országban összesen több mint 4000 előadáson vannak már túl, a legnagyobb művészekkel dolgoznak együtt, a radikális avantgárd zsonglőrködést szórakoztató, család-barát formába tudják önteni. A Gandini Juggling mára a profizmus szinonimájává vált.

A(z) Trafó előadása

Stáblista:

Hozzászólások