Színház

Utolsó előtti vacsora

performance, újcirkusz, 2024.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Juhász Kata Társulat vacsora performansz újcirkusz előadása.

Lukulluszi lakásszínház: gasztronómia és előadóművészet a nappaliban.

Az Utolsó előtti vacsora eltér a színházfogyasztásnak attól a hagyományától, ahol a közönség tagjai külön-külön költik el aznapi szellemi táplálékukat, majd idegenként távoznak. Ebben a tekintetben közelebb áll a performanszhoz, mivel az itt-és-most-ban gyökerezik, és a közös élmények megélésére kíván rávilágítani nem csak színházi eszközökkel.

Az Utolsó előtti vacsora egy olyan világot teremt, aminek még nincs megpecsételve a sorsa. A cirkusz műfajához közelít a tekintetben is, hogy a szabadság képzetét kelti: túlmerészkedik a célszerűségen. A képzelet burjánzásában gyökerezik, mint a lakoma, amelyet együtt fogyasztanak el az alkotók és a nézők.

Az est menüjét, Kereszty Gábor (Két Szerecsen, Bartók reggel. délben. este., Goodbar, Fleischer Restobar) álmodta meg és készíti el. A gasztronómia, és a tánc önálló kifejezési mód, amelyek ezúttal találkoznak, hogy közös élményt nyújtsanak az est vendégeinek. Mindkettő világnyelv, amit a világ bármely pontján értenek, „beszélnek”.

A menüsor összeállítása által a gasztro-kultúra kiterjesztése történik a kulináris ingereken túl az előadást meghatározó szimbólumok irányába, amelyek kulcsszerepet játszanak a kortárs cirkuszi és táncelemekkel tűzdelt produkció létrehozásában. Sosem látott, koreografált, egyedi szertartás épül a vacsora elfogyasztása köré.

A hétköznapokban kiaknázatlan, szürreális lehetőségek öltenek testet: színházi előadás születik többnyire nonverbális eszközök használatával. Mindeközben teret kapnak a vendégek megnyilvánulásai, akik akár verbálisan, akár saját mozdulataikkal reflektálnak az előadásra, megmutatva így az alkalmi asztalközösségüknek személyiségük egyes aspektusait.

A performansz lényege az, ahogyan az ételsor terítékre és elfogyasztásra kerül, ahogyan az est vendégei kapcsolatba kerülnek egymással, ahogyan a nézők az est szerves részévé válnak, és mindaz, amit az előadás után élményként magukkal visznek.

Az előadás asztalokhoz ültetett vacsora formájában zajlik.

A performansz végén mindenkit maradásra, élmény feldolgozásra, beszélgetésre bátorít a produkció.

Gasztronómia: Kereszty Gábor

A(z) Juhász Kata Társulata előadása

Bemutató időpontja:

2024. február 28., Juhász Kata Társulata

Stáblista:

Hozzászólások