Villáminterjúk a Balatonról – Lackfi János

Hétről hétre számunkra izgalmas és érdekes embereket kérdezünk arról, mit jelent számukra a Balaton, mit szeretnek benne és min változtatnának. Villáminterjúk.

KÉK LEPEDŐ ÉS CSOKIBARNA FÉLISTENEK

Beszélgetés Lackfi Jánossal,  József Attila-díjas magyar költő-író-műfordítóval.

- Van-e esetleg balatoni kötődése?
- Nagymamámnak volt nyaralója Akarattyán, kamaszkoromban rengeteget jártam le ezzel az elképesztő szellemi frissességű, kilencven év fölötti asszonnyal, cipeltem a barackkal teli kosarat, hallgattuk az operaközvetítést, malmoztunk szilvamaggal, ettünk szovjet konzervből készült halászlét. A tőzeges talajú, gyümölcsfákkal és hatalmas erdei fenyőkkel ékes kert és a faház valósággal belém égett. Úgyhogy nekem a Balcsi nem az adakozó kedvű keletnémet lányokról szólt.


- Mit jelent az Ön számára a Balaton?
- Édesapám vett egy zsebkendőnyi szőlőt Lovasban, ha segédkéz kellett és ráértem, lejártam közreműködni metszésben, hordómosásban, szüretelésben. Csopakihoz hasonló rizlingünk volt, könnyű, világos, kellemes. Minden kortyában hatalmas harapásnyi, százféle megvilágításban játszó felszínű Balaton, ahogy a présház küszöbéről látható. Aztán a kályha éjszakai venyigepattogása, a dohos dunyha puffadozása, a tavaszi zöld fű harsánysága, amikor a piros abroncsú hordóból kilötyögtetjük a seprő okkersárga iszapját. Gyermekkoromban, mikor a kertünkben növő, mérgező, lila bogyós, szúrós dísznövényből bort kotyvasztottam, már sejthettem valamit.


- Ha három szóval kellene jellemezni a Balatont, melyek lennének azok?
- Lepedő, távlat, jégorgona. Magyarázat is tartozik hozzá. Hatalmas, kék lepedőnek láttam a tavat az akarattyai Löszfal tetejéről. Másrészt meg mindig is vágytam volna szezonon kívül lejutni, de valahogy sose jött össze a dolog. És nagyon emlékezetes, amit Podmaniczky Szilárd kolléga mesélt, aki télen is a tó partján él, nevezetesen hogy a stégeknek télen jégszakálla nő, és mint orgonasípokat, búgatja ezeket a képződményeket a szél. Egyszer meghallgatom, az biztos.


- Melyik volt a legemlékezetesebb balatoni nyaralása?

- Több is volt, nem egy. Nagymamámmal mindig nagyon szerettem lejárni. Egy ízben ifjú cselgáncsedzőként kölköket vittem le táborozni, máig ínyemen az éjszakai hagymás zsíros kenyér íze. Lovas emléke kísért a helyi csárdában a falból "kilógó" gigászi halfejekkel, mintha víz mélyén ülnénk. Mostanában szüleim badacsonyi nyaralójában töltünk egy hetet mindig a gyerekekkel, pár nap strandozás, röpizés, fagyizás után döbbenek rá, hogy jé, most azt csinálom, amit nem szoktam: nyaralok.

- Milyen balatoni helye(ke)t vagy programokat ajánlana az olvasóknak?
- Ha már kiáztatták magukat a vízben, nézzenek egy kis kultúra után! A Balaton-felvidéken, Kapolcson zakatol a Művészetek Völgye, ahol immár negyedik alkalommal vagyok a Kaláka Versudvar hopmestere. Június 25-től tíz napig remek versekkel-zenékkel várunk mindenkit, ott lesz Varró Dani, Tóth Kriszta, Lovasi András, Sebestyén Márta, Szabó T. Anna, Rátóti Zoltán, Hajós András, Takáts Eszter, Both Miklós, Sebő... És minden áldott nap versműhely a fák alatt...


- Mit szeret a Balatonban?
- Nem vagyok egy nagy strandlény, de álláspontom enyhült az utóbbi évben, s már értem, mi ebben a jó. A parton az ember ledobja hétköznapi beidegződéseit, mindenki ugyanolyan rózsaszín meztelencsigaként battyog a parton, kivéve a csokibarna félisteneket, akik egész évben erre gyúrnak. Az orvos, a vasöntő, a gazda, a tanár, az ellenőr, a vámos, a mávos mind egyenlő ebben a demokratikus pucérkodásban. Alkalmi röpicsapatok állnak össze, gyermekeinket vízbe dobáljuk, pokrócon heverészünk, hűtőládából iszogatunk, súlytalanul lebegünk a világűrben, mintha nem lenne munka, társadalom, mintha nem lennének leosztva a lapok.


- Mit szeretne: mi ne tűnjön el (soha), és milyen változásnak, újításnak örülne a Balatonon?
- Hát, a lerohadó, elhanyagolt üdülőrészek szívfájdítóak, tudjuk, beindult itt is az ingatlanpanama, de azért rendeződhetnének az egyes települések valahogy úgy, ahogy Balatonfüred mutatja az utat. És nem nagyon szaladnék ki a világból, ha a kulturális igényesség is elharapózna, bár a tomaji szabadtéri gagyidiszkón a Money, money, moneyra ugrándozni sem semmi érzés.

(fotó: Raffay Zsófia)