Az Eichmann Show

Bakancslistához adom
The Eichmann Show
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol filmdráma, 90 perc, 2015

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?

1960-ban az Argentínában bujkáló egykori SS alezredest, a második
világháborúban a zsidóság szisztematikus megsemmisítését célzó Végső
megoldás egyik legfontosabb végrehajtójaként milliókat halálba küldő -
többek között a vidéki magyar zsidóság deportálását irányító - Adolf
Eichmannt az izraeli titkosszolgálat ügynökei elfogják és titokban
Jeruzsálembe szállítják, ahol 1961-ben bíróság elé állítják emberiség
elleni bűntettekért.
Az amerikai televíziós producer, Milton Fruhtman (Martin Freeman)
filmet akar készíteni a tárgyalássorozatról, mert szilárdan hiszi,
hogy a minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot kapó per kapcsán a
világnak meg kell ismernie a holokauszt borzalmait, hogy soha többé ne
éledhessen újjá a nácizmus eszméje. Tervéhez csatlakozik a baloldali
nézetei miatt Amerikában tiltólistára helyezett rendező, Leo Hurwitz
(Anthony LaPaglia) is, és halálos fenyegetések és számtalan akadály
ellenére nekilátnak a közvetítés megszervezésének. Munkájuknak
köszönhetően Eichmann-per eseményeiről napi rendszerességgel
szerkesztett műsor végül több mint három tucat országban került
sugárzásra, ez lett minden idők első globálisan bemutatott televíziós
közvetítéssorozata, amely hatására világszerte nézők milliói
szembesültek döbbenten az egykori haláltáborokban történtekkel.
A megrázó archív felvételeket feszült játékfilmes dramaturgiával
vegyítő film az auschwitz-birkenaui haláltáborok felszabadításának
hetvenedik évfordulójára emlékezve készült, a BBC közreműködésével. A
film amellett, hogy az Eichmann-per dokumentarista hűségű nyomon
követésével a történelem e szörnyű fejezetének lehető leghitelesebb,
megrendítő hatású feldolgozására tesz kísérletet, a per
TV-közvetítésének kulisszái mögé tekintve a tömegtájékoztatás már
kezdeti korszakában is felmerült, manapság talán még aktuálisabb
morális kérdéseit is feszegeti.
Bemutató dátuma: 2015. augusztus 27. Forgalmazó: Pannonia Entertainment és Freeway Entertainment

Stáblista:

Szereplők

Adolf Eichmann
Milton Fruchtman
Leo Hurwitz
Mrs. Landau
David Landor
Yaakov Jonilowicz
Ron Huntsman

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
mf5hd 2015 szept. 04. - 21:17:03 1/10
Ez a film inkább egy remek lehetõség elpuskázásának tekinthetõ. Az Eichmann Show eredetileg (a szó régi értelmeben vett) Tv filmnek készült, sajnos ez látszik is minden másodpercén. A legfõbb probléma a céltalan, gyenge forgatókönyv, ami lényegében nem szól semmirõl, egyszerûen végigviszi a pert elejétõl a végéig, közben pedig a pert közvetítõ tv stáb tagjai nagyon-nagyon rosszul érzik magukat. A per körüli történesek, annak elõzményei, megvalósítása pedig adták volna magukat egy feszült, izgalmas és valóban elgondokodtató film alapjaként, ehelyett kapunk egy hatásvadász, szájbarágós, néhol pedig kifejezetten már-már idegesítõ történelemleckét céltalanul telerakva archív felvétlekkel, amatõr csomagolásban, kifejezetten gyenge rendezéssel, szappanoperák szintjét idézõ forgatókönyvvel. Viszont ami miatt mégis nézhetõ a film, az a két kiváló színész, Martin Freeman és Anthony LaPaigla, õk minden tõlük telhetõt megtetettek. A film így lesz egy közepes alkotás, maradandó emléket nem fog hagyni. 10/4,5
10/10
Alien35 2015 aug. 25. - 13:24:31 10/10
További érdekességek a filmrõl a Facebookon: https://www.facebook.com/AzEichmannShow