Színház

Beszélgessünk életről és halálról

dráma, 1 felvonás, 2005.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A dráma cselekménye mindvégig ugyanabban a térben (reális vagy stilizált szobában) játszódik, amelynek közepén egy telefon látható. A három szereplő (apa, anya, fiú) mindvégig a színen van, a mű telefonbeszélgetéseikből és felszínes párbeszédeikből épül fel. A három szereplő felváltva telefonál s így fokozatosan, egymással összefonódva bomlik ki a három ember élete, amelyet egymás mellett, de egymástól függetlenül, egymásnak idegenül élnek. Az apa használt (vagy lopott?) autókkal kereskedik, s szeretőjével tóparti weekendet beszél meg, de amikor két álarcos férfi fegyverrel megtámadja a boltját, félni kezd, öregnek érzi magát. Az anya elcsábítja legjobb barátnőjének vőlegényét, nem is annyira azért, mert vonzódik hozzá, hanem hogy saját magának és a világnak bebizonyítsa, hogy még szép és fiatal, ám hirtelen kiderül, hogy mellrákja van, s az operáció során elveszti a mellét. A fiú drogkereskedő ("A nagypapám paradicsommal kereskedett, az apám autókkal, én pedig a tevékenység új mezsgyéjére lépek."), s kiderül, hogy barátnője terhes, ám nagy nehezen sikerül őt rábeszélnie az abortuszra. A monológok közé semmitmondó, a család kiüresedett kapcsolatairól árulkodó párbeszédek ékelődnek:
"- Itthon vagy?
- Ja, itthon vagyok.
- Anya itthon van?
- Anya nincs itthon.
- Minden rendben?
- Minden rendben.
- Akarsz mondani valamit?
- Nem, minden rendben.
- Sietek, dolgom van a városban.
- Persze.
- Na, szia.
- Szia."
Az egyetlen valódi párbeszéd akkor hangzik el, amikor az anya hazajön a kórházból, s egy nagy veszekedés során a család tagjai minden sérelmüket egymás fejéhez vágják. Ám látszólag ez sokat segít, hiszen a darab záró telefonbeszélgetésében az apa meghívja vacsorára a barátaikat. "Hogy-hogy ki lesz ott? Hát én, a feleségem és a fiam. Nem értem, miért csodálkozol. Egész egyszerűen egy házaspár meghív egy másik házaspárt vasárnapi ebédre, a lakásukra."

A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

A Vörös, feleség és családanya, kb. negyven éves
A Kék, férj és családapa, kb. ötven éves
A Fehér, fiú, kb. húsz éves

Hozzászólások