Személy

Bicskei Zoltán

rendező, forgatókönyvíró
1958-ban született Magyarkanizsán. 1976-ban, Budapesten végezte el a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolát. Ekkor kezdet filmezni. 1976 és 1992 között, mint az Újvidéki TV technikai munkatársa. Ebben az időben az újvidéki Ifjúsági Tribün és Zenekedvelő Ifjúság kultúrszervezőjeként, az Újvidéki Jazz Napok társzervezőjeként, a Telepi Esték szervezőjeként is dolgozott. Az Új Symposion Sziveri János vezette szerkesztőségének volt tagja, film- és zenekritikusa. Esszéit az Újvidéki Rádió műsoraiban, a Magyar Szóban, majd később a Magyar Szemlében és a Győri Jazz Stúdiumban közölte. Grafikáit Forum könyvekben /Tolnai Ottó, Kalapáti Ferenc, Sziveri János, Danyi Zoltán/ és magyarországi lemezborítókon /Szabados György, Dresch Mihály, Kovács Tickmayer István, Berecz András, Mezei Szilárd, Szelevényi Ákos/ majd a győri Műhely című Folyóiratban jelentek meg. 1989-ben adták ki Rajzos füzet Kanizsára című esszékönyvét. 1992-ben visszaköltözött családjával Magyarkanizsára. 1995-től a magyarkanizsai Jazz, improvizatív zene, nemzetközi fesztivál művészeti igazgatója és 2001-től 2009-ig a Művészetek Háza vezetője, majd 2009-tól a Nagy József Regionális Kreatív Műhely igazgatója. Nős, két gyermek apja.

Önálló alkotóként elsősorban a rajzban, másodsorban a film és az esszéírás területén tevékenykedik. Egy önálló kiállítása volt 1980-ban /jazz portrék, Újvidéken/, amikor is világos lett számámra, hogy a kép helye nem a kereskedés által létrehozott kiállítótermek áruházaiban van. Noha szinte minden nap dolgozik, 1982 óta nem volt kiállítása. Esszéi, rajzai alkalmakként napi és hetilapokban láthatók. 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A Mesterek szava című könyve 2010-ben jelent meg.

Hozzászólások