Brian élete

Bakancslistához adom
Monty Python's Life of Brian
16 éven aluliak számára nem ajánlott angol vígjáték, 90 perc, 1979

Értékelés:

590 szavazatból
Szerinted?

A Monthy Python csoport tagjai ezúttal visszavisznek minket a bibliai időkbe. Júdeában vagyunk, ott és akkor, amikor Jézus született. Vele szinte egy időben és egészen a közelében megszületik egy másik gyermek is, Brian. Róla a napkeleti bölcsek tévedésből azt hiszik, hogy ő a megváltó. Brian élete ettől a perctől kezdve tévedések és félreértések sorozata. Júdea ekkoriban forrong: zsidók harcolnak a szabadságért, a rómaiak és egymás ellen is. Brian közelebbi kapcsolatba kerül az egyik elvakult, ám annál ambiciózusabb lázadó csapattal, méghozzá Judith, a szépséges, ám elhivatottan feminista forradalmárlány révén. Brian, hogy rátermettségét bebizonyítsa, Róma ellenes jelszavakat pingál Pilátus palotájának falára. A forradalmi tett végrehajtása közben azonban egy római katona rajtakapja, kijavítja a helyesírási hibákat, és arra kényszeríti, hogy százszor leírja a helyes mondatokat. A forradalmároknak annyira imponál Brian elszántsága, hogy soraikba fogadják és bevonják legközelebbi akciójukba. Az a tervük, hogy elrabolják Pilátus feleségét. Ám ez a nagyszabású plánum egy másik csapatnak is az eszébe jut. A két csoport egymást akadályozva először csak heves szópárbajt vív egymással, majd a csodálkozástól elámult rómaiak szeme láttára végez egymással. Brian az egyedüli túlélő, őt azonban a rómaiak elfogják. Nem ő lenne azonban, ha nem tudna megszökni a fogságból. Innentől kezdve azonban szinte pokol az élete, hívők egyre népesebb csoportja követi minden lépését. Követői meg vannak győződve arról, hogy ő az oly régen várt Messiás. Szinte megváltás, amikor a rómaiak újból elfogják. Ám Pilátus most már arra készül, hogy keresztre feszíti őt...
Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Mad Max73 márc. 27. 21:59:12 10/10
Én nem látok ilyet de őszintén remélem,hogy igazad van!
offtopic
Sz. Péter márc. 27. 20:30:25 Előzmény Mad Max73
Ma is vannak még liberális (vagyis egyenlőségelvű) eszméket őszintén valló politikusok.
Csak ők még nagyon fiatalok, naivak és nem látják, hogy nincs esélyük a magyar politikai élet posványában.
Aztán idővel rájönnek erre és akkor eldönthetik, hogy beállnak a sorba, vagy lelépnek onnan.
10/10
Mad Max73 márc. 27. 19:47:40 10/10 Előzmény Sz. Péter
Utoljára Kossuth volt liberális...a mostaniaknak semmi közük azon eszméhez! Mindent elnyomni,uralkodni...ez lett belőle! Sajnos!
offtopic
Sz. Péter 2023 dec. 02. - 10:48:46 Előzmény ef
Te pedig általánosítasz embereket akiket nem is ismersz.

Valaki nem attól liberális mert kettős mércét használ.
Ezt megteszi az is aki liberális és az is aki nem az.
Filmekmindig 2023 dec. 01. - 18:49:20 Előzmény InteriorLulu
Helló. 1 szavad sem igaz! Persze, hogy tagadják saját maguk is a lobbi létezését-meg van az eszük-, de a "ferdeismeretek" erőltetése világosan cáfolja ezt. Ha nincs korlátozás egyszer csak ott lesz mindenben és mindenkor mintha az lenne a legtermészetesebb. (Nem véletlenül nem idősek otthonába vagy börtönökbe, kórházakba mennek hanem a fejlődésben lévő korúakhoz.)De erről ennyit, ez csak mellékszál a filmben, ami egyébként korszakalkotó volt annak idején.
6/10
The Cortez 2023 okt. 31. - 19:10:03 6/10 Előzmény InteriorLulu
Már hogyne lennének ilyen lobbik. Azért emlegetted az Orbán-rendszert, mert ez a rögeszméd.

Én semmiképpen, viszont te mindenképpen, aki filmek helyett rendszeresen mások kommentjeit elemezgeti, mindenben Orbánt és sleppjét látja meg kisregényeket ír a semmiről.
10/10
ef 2023 okt. 31. - 15:32:30 10/10 Előzmény Sz. Péter
"egyenlőségelvű"
Na persze. A liberálisok használják a leginkább a kettősmércét.
Csak addig demokraták, amíg más is azt gondolja valamiről, amit ők.
10/10
ef 2023 okt. 31. - 15:26:41 10/10
Zseniális, ahogy kifigurázza a woke -ot és az LMBTQ lobbit (40 évvel előrelátva azt).
„- Nő akarok lenni. Mostantól mindannyian hívjatok Lorettának!
...
- Gyereket akarok szülni.
- De neked nem lehet gyereked.
Nincs méhed.
Nem tudod kihordani a gyereket.
Mit csinálsz, belerakod egy szatyorba?
...
- De abban egyetértehetünk, hogy minden férfinak joga lehessen gyereket szülni ?
- Harcoljon ő a realitások ellen!"
:)
offtopic
Sz. Péter 2023 jún. 17. - 20:15:16 Előzmény InteriorLulu
A "liberális" mostanra szitokszó lett, egyes körökben.
Holott csak annyit jelent, hogy egyenlőségelvű.
Ezt a fogalmat forgatják ki, magyaráznak bele olyan dolgokat ami az embereket megosztja.
Végül is ez a mindenkori hatalom célja. Divide et impera.
8/10
offtopic
InteriorLulu 2023 jún. 17. - 18:23:00 8/10 Előzmény Sz. Péter
Nem értek egyet, de tudod mit? Az utolsó (csillagos) mondatomból vedd ki a vadhajtásos szót, és vagy ne helyettesítsd semmivel, vagy helyettesítsd az általad javasolt elvadult szóval. :)
offtopic
Sz. Péter 2023 jún. 17. - 18:08:03 Előzmény InteriorLulu
Olyan sincs, hogy vadhajtásos, vagy szélsőséges liberalizmus.
Ezt mind a propaganda találja ki, a nem gondolkodó, befolyásolandó tömegek számára.
Akinek bármilyen elvadult gondolata támad, az nem liberális hanem hülye.
8/10
InteriorLulu 2023 jún. 17. - 17:59:36 8/10 Előzmény The Cortez
Semennyire nem vetíti előre az "LMBTQ-lobbit".
Egyrészt mert nem is vetít előre semmit, hiszen a Stan/Loretta-szállal a feminizmusnak már a hetvenes években is burjánzó szélsőséges, túltolt irányvonalát gúnyolja ki, másrészt nincs olyan, hogy LMBTQ-lobbi, ahogy mondjuk meleglobbi és genderlobbi sincs. Egy másik film alatti, rám reagáló hsz-edben nem érted, hogy az általad írt "kurvapropagandával" kapcsolatban miért hozom szóba az orbáni rendszert, úgyhogy minden bizonnyal most sem fogod érteni, de sebaj: attól, hogy a rendszer minden médiája és szinte minden közszereplője évek óta ezt (is) szajkózza, attól még nem lesz (ebből sem) valóság. Nincs az LMBTQ-embereknek sehol lobbitevékenysége, nem lobbiznak semmi érdekében, nincsenek lobbistáik. Az LMBTQ-emberek jogaiért, a többségi társadalmat megillető jogokért* küzdő szervezetek vannak, amelyek természetesen nem lobbiszervezetek, ám mivel a lobbitevékenység abszolút legitim és törvényes minden plurális demokráciában, elméletben akár azok is lehetnének - és természetesen ezesetben sem lenne rájuk igaz a kifejezések tisztán manipulatív céllal terjesztett negatív éle, negatív konnotációja.

(És ha már manipuláció: írod ugye, hogy a Brian élete "az emberi határtalan gyökérség szatírája". Ez nyilván igaz is, amennyiben a gyökérség alatt például ostobaságot, korlátoltságot és befolyásolhatóságot értesz, ami egyébként minden bizonnyal így is van. Ennek fényében viszont lehet, érdemes lenne átgondolnod, bizonyos tekintetben nem vagy-e a film gúnyának te magad is céltáblája...)

* még mielőtt: nem, nem tartoznak ide a feminizmus és általában a liberalizmus vadhajtásos agymenései
10/10
tóthlászló 2023 jún. 11. - 09:12:06 10/10
Elképesztően mulatságos opusz. 10/10
6/10
The Cortez 2023 ápr. 10. - 22:59:11 6/10
A Biblia, azon belül főleg az Újszövetség paródiájának tűnhet, de a film valójában az emberi határtalan gyökérség szatírája. Emellett politikai mozgalmakból is keményen viccet csinál: a kommunizmusból + a feminizmusból, valamint valamennyire előre vetíti az LMBTQ-lobbit. Vannak vicces, emlékezetes jelenetek, az abszurd humorral sem spórolnak, viszont néha túltolják a zsibbasztást. A gyógyszer szintén elgurul párszor, mert baszottul elborult ötletek ugyanúgy előfordulnak benne. A vége felé haladva veszít addigi lendületéből, illetve egyre fárasztóbbá válik a humorizálás.
8/10
sexykex 2023 márc. 31. - 18:28:04 8/10
Pontosan ilyennek képzeltem a bibliai időket. Művelt, ám kegyetlen rómaiak, messiásváró elmaradott zsidók, akiknek mindegy mennyire mesteri a mester. Röhögünk ezen a szatírán, holott meglepően közel állhat az igazsághoz.
6/10
itsme1 2023 febr. 22. - 09:34:01 6/10
A film vicces és tanulságos. Akárcsak az, hogy az értékelők csak végletekben tudnak gondolkodni, pedig tíz számjegy áll rendelkezésükre, hogy szofisztikálják a véleményüket és több szempontból is összehasonlítsák más alkotásokkal.
1/10
norbertobaggio 2022 dec. 20. - 21:23:50 1/10 Előzmény k11zoltan
Egyetértek. Biztos bennünk van a hiba hogy ennyi embernek tetszik ez a katyvasz
1/10
k11zoltan 2022 okt. 31. - 17:21:43 1/10 Előzmény slim69
Valamit töröltek mielőtt elolvastam.
Trágár voltál?
fintorman 2022 okt. 31. - 11:39:35 Előzmény slim69
Ahogy az abszurditás határán tébláboló szabadelvűeket is: "Lehet, hogy nem tud szülni, de joga azért lehet hozzá!"
10/10
slim69 2022 okt. 30. - 21:28:17 10/10
Minden idők legjobb filmje.Tökéletesen ábrázolja a birka,elvakult,kitalált mesékben hívő "jehovistákat". :)
Összes hozzászólás