Buké

Értékelés:

23 szavazatból
Szerinted?

Bár műsorunkat talk show-nak hívjuk, a Buké sok tekintetben eltér a jelenleg futó és magukat ide soroló produkcióktól.
A műsor már külsejében is különbözik a talk show-k főáramlatos designjától, hiszen az utóbbi idők legmerészebb díszlete kerül a stúdióba. A hatásukban főként fehér falak, fehér padló, az egyedi világítási megoldások, és a show- teret lefedő hét kamera (köztük a Magyarországon elsők között alkalmazott technokrane- technológia) már önmagában is unikum a hazai képernyőkön.
A Buké egy igényesen szórakoztató, értékorientált beszélgetős műsor, melyben a vendégek kiválasztásakor nem vezérelnek bennünket politikai, ideológiai irányelvek, mivel az egyik fő szempont, hogy az illető mögött valós teljesítmény álljon.

A "Buké" címet viselő produkció házigazdája Borbás Marcsi, aki ezúttal nem a vendég (Családmese, Vörös és fehér, Egy nap, Arcok a liftben), hanem a vendéglátó szerepében tűnik fel.
Dacára a pályafutása során elkészített több száz tartalmas és érdekes interjúnak, ez számára is új kihívást jelent, hiszen a talk show műfaja számára is újdonság. A beszélgetésen kívül olyan, a nézők számára is ismerős, Marcsi imidzséhez közel álló elemek is szerepet kapnak a műsorban, mint például a bor (a vendégek nem bögréből isznak ásványvizet, hanem kristálypohárból minőségi borokat), és a gasztronómia (minden adásban bemutatunk valamilyen megdöbbentő különlegességet a különböző kultúrák konyháiból.)

Szakítva talk show-k elmaradhatatlan kellékének tartott big bandekkel, a műsorban "a capella" zenei betétek vannak. Az a capella produkciókat a Bolyki Brothers biztosítja. A Bolyki testvérek több mint húsz éve dolgoznak együtt, és mára a komolyzene, a pop, valamint a jazzvilág is számon tartja, és értékeli munkájukat. A Bolyki Brothers produkciója hangszeres kíséret nélküli, úgynevezett a capella show. A Bolyki Brothers a 2005-ös grazi Vokal Total Nemzetközi A Capella Versenyen jazz kategóriában első helyet, gospel kategóriában második helyet szerzett, és elnyerte a szervezők aranydiplomáját, valamint a közönségdíjakat is. Ezzel a Bolyki Brothers a verseny történetének legeredményesebb együttese lett.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
Marcy63 2008 nov. 22. - 19:45:17 1/10
Buké..nem inkább Bukó ? Elcsépelt közhelyek. Üres celebek.
10/10
eandi59 2008 szept. 27. - 12:15:26 10/10
:) végre nem olyan késõn kezdõdik. A korán alvók is meg tudják nézni.
10/10
martonil 2008 szept. 18. - 15:04:35 10/10
Én is az ismétlésrõl érdeklõdnék. Sikerült letörölni véletlenül a felvett mûsort, és most tehetetlenül keresgélem, hogy milyen módon tudnám mégis megnézni.
Annyi mûsort ismételnek, ezt miért nem lehet?
ujvman 2008 szept. 09. - 19:05:05 Előzmény bandi710@t-online.hu
Jó lenne látni, de azon az estén nem vagyunk TV közelben. Megismétlik?
10/10
Gabigli 2008 aug. 30. - 14:39:50 10/10
Egyetértek! Ez tényleg egy színvonalas mûsor.
10/10
eandi59 2008 aug. 30. - 08:32:44 10/10
végre újra egy színvonalas mûsor!
10/10
mokusas 2008 jún. 12. - 08:19:12 10/10
Ez egy minden héten megismétlõdõ sorozat. Remek a hangulata. Borbás Marcsi elõtt le a kalappal, mindenkibõl kihozza, h kellemesen, lényegretörõen elbeszélgessen. Nagyon jó.
bandi710@t-online.hu 2008 jan. 23. - 18:14:59
Mikor ismétlik meg?
Érdeklõdõ.