Madarak és Fák Napja Országos Verseny

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából, több éves kihagyás után újra országos versenyt hirdet felső tagozatos diákok számára.

A Madarak és Fák Napja egy több mint száz éves hagyomány Magyarországon, melyet minden év május 10-én ünneplünk. A hagyomány célja, hogy felhívja a társadalom, különösen az ifjúság figyelmét az őket körülvevő élővilágra és a természetvédelem fontosságára. Az első Madarak és Fák napját a kor neves ornitológusa, Chernel István szervezte 1902-ben. Bár több mint száz év telt el, a természetvédelem fontossága azóta sem veszített jelentőségéből.

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

 

Mi a verseny célja?
A Madarak és Fák Napja Országos Verseny célja, hogy versenylehetőséget biztosítson azoknak a természet iránt érdeklődő, általános iskolai felső tagozatos tanulóknak, akik az iskolai órákon, szakkörökön, erdei iskolákban és természetjárás során szerzett tudásukat szeretnék összemérni az ország más részein élő diákokkal.

Kik jelentkezhetnek?
A versenyre 10-14 éves – általános iskola 5-8. osztályos – tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését várják, akik az iskolájukhoz legközelebb eső területi fordulóra jelentkezhetnek. A területi fordulón iskolánként egy csapat vehet részt, egy iskolából csak egy területi helyszínre lehet jelentkezni. A versenyen történő részvétel ingyenes.

A területi fordulókon első helyezést elérő csapatok jutnak tovább az országos döntőbe, melynek helyszíne idén Budapesten lesz.
Az országos döntő időpontja: 2023. május 12.
Az országos első helyezett csapat minden tagja „MME HARIS 8x42” távcsövet kap ajándékba.

A versenyre jelentkezés határideje: 2023. március 10. péntek

További információkat erre találtok!