10+1 érdekesség a kultikus Mechanikus narancsról

50 éve mutatták be minden idők egyik legemblematikusabb filmjét, Stanley Kubrick megdöbbentő erejű Mechanikus narancsát Anthony Burgess 60 éve íródott zseniális regénye alapján.

Anthony Burgess világhírű regényét, amely alapján Stanley Kubrick megrendezte saját, szintén világhírű, azonos című filmjét, a Mechanikus narancsot (1972), tragiklus események ihlették. Burgess első feleségét, az akkor terhes Lynne-t 1944-ben a háború alatt ott állomásozó amerikai katonák támadták meg, kirabolták és összeverték, feltehetőleg meg is erőszakolták, és ennek eredményeként a nő el is vetélt. Hasonló támadást szenved el a filmbeli író, Mr. Alexander (Patrick Magee) és felesége (Adrienne Corri). A regény – és a film – jövőképet Burgess egy 1961—es leningrádi látogatása inspirálta, csakúgy, mint az orosz szavak használatát.

Egy viszonylag friss Kubrick életrajz merész elmélettel állt elő. Roger Lewis azt állítja, hogy a filmben és a könyvben is felbukkanó

Ludovico-módszert, amelyet az agresszív ösztönök kiölésére terveztek, Burgess a való életben is ismerte, amikor titokban a CIA-nak dolgozott.

Eszerint amikor az író Malajziában élt, az amerikai titkosszolgálat a brit kollégákat is bevonva élő embereken kísérleteztek a módszerrel, erre pedig egy, magát meg nem nevező nyugdíjas hírszerző lenne a tanú. A bizonyíték pedig az Alex szobájának falán díszelgő felirat, amely egy titkos amerikai bázis koordinátáit adja meg.

Burgess mindössze 500 fontért adta el a regény megfilmesítésének jogait, egy évre rá, hogy a könyv megjelent, abban a reményben, hogy a „drúgokat” a The Rolling Stones alakítja majd, Alexet pedig maga Mick Jagger játssza, aki nagyon lelkes volt. A rendezést ebben a verzióban Ken Russell vállalta volna, már meg is kezdték az előkészületeket, csakhogy állítólag nem tudtak megegyezni a brit cenzorokkal – amit a későbbiek fényében nehéz elhinni, hiszen Kubrick cseppet sem finomkodó verziója csont nélkül átment.

Először azonban nem Kubrick került képbe, hanem a felesége, Chistiana. A rendező ugyan kapott egy példányt a regényból, de nem érdekelte a dolog, mert éppen Napóleon Bonapartéról akart filmet készíteni, így a könyvet lepasszolta a nejének, aki kiolvasta, és elképesztően tetszett neki. Ezek után addig nyúzta a férjét, amíg az nem talált egy kis időt az olvasásra, és ő is első látásra beleszeretett az anyagba.

Malcolm McDowell a brit újhullám egyik ikonikus filmje, a Ha... (1968) alapján kapta meg Alex DeLarge szerepét, ő viszont egy kicsit benézett valamit. Merthogy a rendező nevéből ő csak a Stanley-t jegyezte meg, ezért azt hitte, hogy Stanley Kramerrel fog dolgozni, és már majdnem elkezdődött a forgatás, amikor barátja, Lindsay Anderson rendező megmutatta neki Kubrick korábbi munkáját, a 2001: Űrodüsszeiát (1968), ekkor végre leesett neki a tantusz.

Kubrickra nem volt soha jellemző, hogy nagyobb teret enged színészei kreativitásának, de McDowell esetében furcsa módon kivételt tett. A színész találta ki Alex mára már emblematikus ruházatát – régen krikettezett, és a krikett egyenruha az alap -, ő találta ki azt is, milyen kiejtéssel beszéljen a főszereplő, és ő

improvizálta az Ének az esőben részt is, ami a film egyik legemlékezetesebb - és egyben legfelkavaróbb – jelenetét eredményezte.

Pont ezért nehezményezte később McDowell, hogy Kubrick a későbbi munkáira nem kérte fel.

Abban a jelenetben, amikor Alexen a Ludovico-módszert alkalmazzák, amely során a szemeit egy fogóval nyitva tartják, hogy erőszakos felvételeket nézzen, és így alakuljon ki benne az ellenérzés az agresszivitással szemben, végig egy orvos állt Malcolm McDowell mellett – a jelenetben is, de más céllal -, aki végig szemcseppeket csepegtetett a színész szemébe, hogy az ne száradjon ki. A doki azonban nem végzett elég jó munkát, mert McDowell egyik szemén megsérült a szaruhártya, és egy ideig semmit sem látott.

Talán a főszereplő és a rendező remek közös munkájának köszönhetően, talán más miatt, de ez lett Kubrick karrierjének leggyorsabban és legkönnyebben elkészült munkája. A forgatás, a vágás és az utómunkáltatok mindössze egy évig tartottak a bemutatóig. Összehasonlításként, a játékidejét illetően rövidebb Ragyogás (1980) esetében csak a forgatás 200 napig tartott – legalábbis hivatalosan, Gordon Stainforth segédrendező szerint az utánforgatott jelenetekkel együtt egy év is megvolt.

A hírhedt jelenet, amelyben Alex és bandája rátámad az íróra és feleségére, nagyon nehezen állt össze. Bármilyen felkavaró is volt, amit fel kellett venni, a dologban nem volt semmi újszerű, semmi igazán izgalmas Kubrick szerint, aki végül megkérte McDowellt, hogy táncoljon közben. A színésznek rögtön a Singin’ in the Rain jutott eszébe – ez volt az egyetlen dal, amit végig el tudott énekelni -, a rendező pedig imádta, rögtön meg is vette a dal felhasználási jogát 10.000 dollárért – ami sokszorosa annak az összegnek, amibe a regény megfilmesítése került. Évekkel később McDowell összefutott egy partyn az idős Gene Kelly-vel, aki undorral hátat fordított neki, annyira bántotta, hogy ikonikus dalával ezt tették.

Darth Vader is feltűnik a filmben, pontosabban az ő alakító David Prowse. Ő Julian, a tolószékbe kényszerült író kisegítője, testőre, aki egy nagyon feminin szerkóban gyúr, amikor a félholtra vert Alex beesik hozzájuk, Az egyik jelenetben az amúgy bodybuilder Prowse-nak tolókocsistól kellett Patrick Magee-t felvinnie a lépcsőn, és megkérte Kubrickot, hogy ha lehet, ezt most kivételesen ne vegyék fel ezerszer. Minden stábtag rémülten várta a reakciót, de Kubrick nevetett a dolgon és azt mondta, meglátja, mit tehet. A jelenetet végül csak hatszor vették fel, ami valószínűleg rekord a rendező karrierjében.  

 

A film annyira hatásosra sikerült, hogy sokan kezdték utánozni a főhős Alexet és drúgjait. A legdurvább eset az volt, amikor fiatalok úgy erőszakoltak meg egy holland lányt, hogy közben a Singin’ In The Raint énekelték, a film egyik legvadabb jelenetére utalva. Ami igencsak megrémítette Stanley Kubrickot, és bár a híresen szigorú angol cenzúra ellenére a film vágatlanul kerülhetett az angol moziba.

Kubrick ragaszkodott hozzá, hogy a Mechanikus narancsot vonják ki a forgalmazásból, és végül elérte a célját.

A filmet harminc éven át Angliában legálisan nem lehetett megnézi, miközben könyvek születtek a fontosságáról és nagyszerűségéről, a tiltást pedig csak Kubrick 1999-es halálával oldották fel.